2. rész - METkapolna _new

A METODISTA EGYHÁZ KELETKEZÉSE
(2. folytatás)

Tűzből kikapott üszök

1708-ban történt.
„Tűz van!”- hasított bele a kiáltás az ózondús éjszakába. A lelkészlak lángokban állt. A lelkipásztor nemrég pihent le a beteg feleségéhez közeli szobában. Rettenetes éjszaka volt. Viharos északkeleti szél szította egyre jobban a lángokat. Elsőnek a kis Hettie-t riasztotta fel álmából a vész. A lappangó tűz észrevétlen kúszott végig a szalmatető, a fagerendák mentén, míg aztán az égő szalma Hettie ágyára hullott, s az éles fájdalom felébresztette a gyermeket.  A bátor leányka bámulatos lélekjelenléttel apja szobájába futott, és felköltötte.
A lelkész először feleségéhez rohant - vele egy helyiségben aludt a nyolc gyermek közül két nagyobb leány -, a többiek ki itt, ki ott, a ház különböző szobáiban pihentek.
A tűz szélsebesen terjedt minden irányban. A folyosó megtelt sűrű füsttel. A megrémült lelkész tudatában volt. hogy csak a Mindenható keze mentheti meg őket. Akit a kicsinyek közül sikerült elérni, azt kivitték az udvarra, s akkor vették észre, hogy az anya bent rekedt. Háromszor próbált az égő kapun keresztül kiszabadulni, de mindig visszariadt. Végül szemét az égre emelte, ahonnan jött a segítség. Néhány perc múlva az udvaron támolygott, kormosan, úgy hogy saját férje sem ismert rá, de sértetlenül.
De hol volt János? A fiú nem ismerve a veszély nagyságát, fenn az emeleten néhány percig még késlekedett, miután a sürgető hívást hallotta. Ez az idő elég volt ahhoz. hogy a tűz a menekülés valamennyi útját elzárja. Most aztán minden erejét összeszedve odahúzott egy fiókos szekrényt a meglehetősen magas ab1akhoz, és fejét kidugva segítségért kiabált. A szomszédok észrevették az ötéves fiút, de sehonnan nem tudtak létrát keríteni. Az anya a többi hét gyermekkel térdre borult az udvar egy távolabbi zugában, és az irgalom Atyjához könyörgött, ment se meg a kicsit a szörnyű tűzhaláltól.
Ekkor hirtelen erős férfikarok nyúltak János felé. Két ember gyors elhatározással az ablak alá állt, egyik felmászott a másik vállára - és János bizalommal ugrott a megmentő kitárt karjába.
Következő pillanatban az égő háztető beszakadt mögötte.
Az ötéves gyermek, ez a "tűzből kikapott üszök" volt Wesley János, a metodizmus alapítója. Őt választotta a Mindenható, hogy megindítsa és továbbvigye azt a mozgalmat, melyen keresztül Isten áldásának teljessége áradt Angliára a legnagyobb nyomorúság idején. Wesley égész élete Istenkereső és megtartó szeretetének rendkívüli korszaka lett Anglia számára.
Lechy történész szerint az ébredés, mely Wesley prédikálása nyomán támadt az egész országban, Angliát egy véres forradalomtól mentette meg.
A lángokból való kimenekülést egy szemtanú így írja le: Jánost anyja karjába fektették. A lelkész, aki feleségét kereste, ott találta őt kezében a gyermekkel, akiről már azt hitte, hogy valahol hamuvá égett. Alig hitt a szemének.
"Sikerült megmenteni a könyveidet?" - kérdezte a lelkészné.
"Ne törődj a könyvekkel - válaszolt a férje -, fő, hogy te és a gyermekek megmaradtatok nekem.” Majd odahívta mindazokat, akik a pusztulás szemtanúi voltak: „Jöjjetek, szomszédok, boruljunk le, és adjunk hálát Istennek. Visszaadta feleségemet és nyolc gyermekemet. A ház elpusztult, mégis gazdag maradtam.”

Wesley szülei
Bizonyára nincs a földön semmi, mely a mennyhez hasonlóbb lenne, mint a meghitt otthon. A család, ahol a munkálkodó szeretet és az önzetlenség legszentebb szabályok. Wesley Jánosnak Isten olyan szülői házat adott, melyben igazi szeretet és megelégedés uralkodott, és olyan édesanyát, akinek áldott jelleméről könyveket lehetne írni.
Wesleyné, Zsuzsanna, megszentelt életű szülők legfiatalabb leánygyermeke volt. Sokat örökölt édesapja szellemi adottságaiból. Könnyedebben tanult, mint később híressé lett fia, sőt a rendet, az isteni dolgokat, az emberek irányítását illetően is meghaladta őt. Bölcs tanácsai befolyásolták fia gondolkozását, imái támogattak őt, s még előrehaladott korában is a szeretet, a tisztaságmintaképe volt szerény háztartásában. Halála előtt így szólt gyermekeihez: "Kedveseim, mihelyt lelkem elszáll e testből, gyűljetek ágyam köré, és mondjatok hálaéneket." Valóban ez volt méltó hozzá: lelkét énekelve kísérni el a Megváltó jelenlétébe, hiszen egész élete annak magasztalása volt, Aki szeretett és megmosott minket drága vére által, Ő volt tehát felesége a sokoldalú Wesley Sámuelnek, János édesapjának.
Sámuel már oxfordi tanulmányai alatt gyakran felkereste az ottani várbörtön lakóit. Mély részvét támadt benne a szenvedők iránt, ami felkészítette, hogy egykor nyájának együtt érző pásztora legyen. A teológiai tanulmányokat folytató Sámuelnek tehát a börtön volt első munkaterülete.
A fiatal házaspár - Samuel és Susanna - a London melletti Holbornban kezdte közös életét. Tizenkilenc gyermekük született, akik közül csak kilenc élte túl a gyermekkort. Később a lincolnshire-i Epworthba költöztek, ahol, Wesley Sámuel 38 évig lelkészkedett.
Itt született 1703. június 17-én 15. gyermeke Wesley János.

Zsuzsanna mama és családja
Az epworthi lelkészlak - János későbbi leírása szerint - egyszerű vályogház volt szalmatetővel. Itt élt és munkálkodott az anya, Zsuzsanna, a gyermekek tanításának, a róluk való gondoskodásnak nagyobb részét vállalva, mivel az apának bőven akadt dolga nyugtalan, könnyelmű gyülekezeti tagjai között.
„Ők az én gazdagságom” - mondta Zsuzsanna gyermekeiről. Mivel maga is kiváló nevelést, oktatást kapott saját otthonában, felelőssége tudatában igyekezett mindent továbbadni a rábízottaknak, akik a szoknyáján lógtak, akiket karjában hordozott, imádkozó szívvel, hitben vezette kis csapatát, őrködve felettük, míg a bennük rejtőző, Istentől kapott lelki tálentumok kibontakoztak.
Anyai kötelességei soha nem merültek ki a házimunkában. Sok feladata közül gyermekei lelki gondozását tekintette mindig a legfontosabbnak. Fáradhatatlan igyekezete még csodálatra méltóbb, ha meggondoljuk, milyen anyagi nehézségekkel kellett küzdenie.
Nevelési módszeréről ő maga így nyilatkozik: „A lelki nevelés egyetlen hordképes és bölcs alapja nézetem szerint, ha gyermek akaratát időben alkalmazkodóvá tesszük. Enélkül saját példánk, parancsaink hatástalanok maradnak. Csak ha ez sikerült, akkor lesz képes a gyermek arra, hogy szülei bölcsessége, kegyessége vezessék, míg saját belátása oda érlelik, hogy a keresztyén hit alapelveí lelkében gyökeret verhetnek."
Mihelyt az epworthi parókia gyermekei beszélni tudtak, megtanulták a Miatyánkot, amit reggel, este elmondtak. Később megismerkedtek az elmélyült imával. Isten szeretetével. Az idősebbek segítettek a kisebbeknek az újszövetség, a zsoltárok betűzgetésében. A reggelt egy ószövetségi fejezet s egy zsoltár elolvasásával kezdték. Korán meg kellett tanulják, hogy a családi áhítatok alatt csendben, fegyelmezetten viselkedjenek. Az anya szelíden rávezette őket, hogy kezüket áldáskérésre összekulcsolják akkor is, ha még beszélni sem'tudtak.
"Minden gyermek kapott hetenként egy órát pontosan meghatározott. időben, amikor az édesanya csak az övé volt. Zsuzsanna nagyon fontosnak tartotta ezt az alkalmat, mert ilyenkor személyre szólóan oktathatta, lelkileg előbbre segíthette kicsinyeit.
Jánosnak a csütörtöki napra esett ez az óra, mely már gyermekkorában mély benyomást tett egész lelki nevelésére.·Amikor 20 évvel később otthonát elhagyva visszaemlékezett ezekre az alkalmakra, így írt anyjának: "Bár enyém lehetne még a csütörtök estéknek az az órája, melyeket számomra fenntartottál, hogy ítélőképességemet alakítsd! Kétség nélkül ma éppoly hasznos lenne, hogy szívemet jó irányba terelje."
A gyermekeket úgy nevelték, hogy egymás iránt szelídek, tisztelettudók legyenek. A megszólításban a keresztnév mellé odatették azt is: húgom, néném, vagy bátyám, öcsém. Elvárták tőlük, hogy a ház alkalmazottaival szemben udvariasak legyenek. Parancsolgatásról szó sem lehetett. A kérés nem történhetett másképp, csak így: „Légy szíves~ add oda ezt vagy azt.” Nem engedték meg. hogy a felnőtt alkalmazottakkal közeli kapcsolatot létesítsenek, nem is hagyták őket hosszú időre azok jelenlétében, nehogy valami rosszat, valami illetlent tanuljanak. Viszont sokat lehettek a szabadban, kint játszhattak, úgyhogy igazán napsugaras gyermekkoruk volt a parókián.
Zsuzsanna minden gyermekét otthon oktatta, s ezt megkezdte, mihelyt ötévesek lettek. Eredményes volt ez a házi tanítás. A kis nebuló első nap, megtanulta az ábécét, második naptól kezdve aztán betűzgetni kezdte a Bibliát elölről, Mózes első könyvétől. A főtantárgyak nyelvtan. alapfokú számolás, történelem és földrajz voltak. Kiváló eredményeiket lemérhetjük azon, hogy a kis Mahetabel pl. nyolcéves korában görögül olvasta az újszövetséget. A nagyobbakat a keresztyén alapelvekre oktatták. Az édesapa bevezette őket a klasszikusok ismeretébe, míg az édesanya tudományos fogalmazásokat, értekezéseket írt, melyek később tankönyv gyanánt szolgáltak a házi iskolában.
Zsuzsanna példás türelemmel oktatott.
„Minek ismétled már huszadszor ugyanazt ezzel a gyerekkel?” – kérdezte férje türelmetlenül.
„Mert tizenkilencszer nem elég - felelt az anya -, s ha a tizenkilencedik után abbahagyom, minden előző fáradságom kárba vész."
Wesleyné Isten kezét ismerte fel János csodálatos kimenekülésében az égő házból. Szívében forgatta ezt az élményt Máriához. Jézus anyjához hasonlóan, és nagy figyelemmel. szerető gondoskodással őrködött János oktatása, nevelése fölött. Szinte prófétai előrelátással könyörgött érte: „Igen, Uram, különös gonddal szeretnék vigyázni erre a gyermekre, akit oly kegyelmesen megmentettél. Sokkal buzgóbb akarok lenni, hogy minden erőmmel lelkébe véssem a valódi hit, s erkölcs alapjait. Adj kegyelmet, Uram, hogy teljes körültekintéssel, becsülettel végezzem ezt a munkát, s áldd meg fáradozásomat jó gyümölcsökkel."
A minden kegyelem Istene meghallgatta az alázatos imát, és többet adott, mint amennyit Zsuzsanna kérni vagy elgondolni tudott volna. Milyen boldog lehetett Wesleyné, hogy idős korában megláthatta a nagy munkát, amit fiai, János és Károly végeztek, sőt maga is részt vehetett benne.

(folytatjuk)

Testvérközösség értesítő* 1991. februári számából

*az Élet és Világosság elődlapja