ISTEN SZÁNTÓVETŐI
(16/1.)
Billy Sunday
a népszerű evangélista
(folytatás)
Az evangélista megkezdi szolgálatát1895 decemberében J.Wilbur Chapman úgy döntött, hogy abbahagyja evangélizáló tevékenységét, és ismét átvesz egy gyülekezetet. Most aztán Billy úgyszólván munkanélküli lett, és nem tudta, mit tegyen. Gondoskodnia kellett feleségéről és két gyermekéről (később négyre szaporodott a gyermekek száma: Helen, George, William és Paul). A baseballhoz nem térhetett vissza. A KIE-nél sem volt már feladat számára. Mit csináljon?
Az Urat kérte vezetésért, és nem sok idő múlva Iowa állam egyik városkájából távirat érkezett, melyben arra kérték, hogy tartson ott evangélizációt. Ez volt a kezdete evangélizáló tevékenységének.
Billy Sunday nem volt szakember a reklámozás területén, rendezvényeit mégis meglehetős hírverés kísérte, mert az újságok az egész világon kimerítően írtak róla.
Ha egy városban leszögezték az evangélizáció időpontját, az előkészítést átengedte a helyi gyülekezeteknek. Legelőször imaközösségeket szerveztek a város minden pontján. Egyik evangélizációja előtt 84 imacsoport jött létre.
Tömegevangélizáció
Minden nagyobbszabású szolgálata előtt különféle bizottságokat alapítottak, melyek közül minden egyes felelős volt bizonyos területért. A szervezésért, az imakörökért, az üzletasszonyokért, a lelkigondozói segítőkért, az összejöveteli helyiség díszítéséért és a gyermekmegőrzésért. Néha külön összejöveteli helyiséget állíttatott fel a rendezvény számára. A deszkákat lazán, legfeljebb két szeggel összeszegelték, és minden folyosó egy ajtóhoz vezetett, hogy tűz esetén gyorsan a szabadba lehessen jutni. A talajt fűrészporral szórták fel. Erkélyt sosem létesítettek ezekben az összejöveteli helyiségekben, mivel az volt Sunday látása, hogy ezek akadályt jelentenek az embereknek, akik az összejövetel végén előre akarnak jönni, Jézust befogadni. A Billy-Sunday-szervezet három legfontosabb csoportja az énekesek, a rendezők és a lelkigondozók csapata volt. A rendezőket gondosan kioktatták, hogy minden helyzettel meg tudjanak birkózni. Ők szedték be a kollektát, vezették helyükre az embereket, és segítettek a rendőrségnek fegyelmezni a beözönlő tömeget. Sokan minduntalan megpróbáltak a már túlzsúfolt terembe bepréselődni. Ez azonban törvényileg tilos volt. A lelkigondozói segítők foglalkoztak az összejövetel végén a tanácsot és segítséget keresőkkel.
Az esti rendezvényeken kívül Billy Sunday délben összejövetelt tartott a gyárakban, valamint üzletasszonyok és mások számára is. Énekeseivel és munkatársaival iskolákat, börtönöket és kórházakat látogatott.
Az eredeti szónok
Billy Sunday ismert volt arról, hogy beszédében az egyeseket eredeti módon szólítja meg, elevenen, szemléletesen és nem kenetteljes szavakkal. Az eredmény önmagáért beszélt. Élete alatt szolgálatai nyomán háromszázezer ember tért meg. Munkája nem volt pásztori jellegű, inkább olyan, mint egy katonáé; nem vigasztaló, hanem mint aki hangosan kiált: „Kelj fel, és térj meg!”
Összejövetelein úgy beszélt, mintha a baseball-pálya csapattagjai lennének előtte. Stílusa az utca emberéé volt, ahogy az üzletben vagy a sportpályán beszélnek. Ezért a szokásosnál többen kritizálták.
Nevén nevezte a gyereket
Eljárását, módszereit is kritika kísérte. Egyesek túlságosan élesnek találták kifejezéseit, mivel a dolgokat nevükön nevezte. A paráznaságot paráznaságnak, a bűnt bűnnek mondta. „Azt akarom, hogy az emberek tudják, mire gondolok” - jelentette ki. De kritikusainak is el kellett ismerniük, hogy elérte célját, és sok embernek segített Istennel helyes viszonyba kerülni. Különösen kemény szavakkal ostorozta a szeszkereskedőket és kocsmárosokat. Gyakran lehetett tőle hallani: „Az undor fog el mindig, amikor a csaplárosokat, ezeket a vörös orrú, vizenyős szemű, nyomorult fickókat látom előremeredő szemöldökkel, elhízva, jól tápláltan ott állni, és szemtelenül bizonygatni, hogy semmit sem jövedelmezne az üzlet, ha a kegyes emberek nem támogatnák.”
Korának serfőzői óriási összeget öltek egy ellene irányuló, rágalmazó propagandahadjáratba. Illinois államban prédikációi hatására egy napon 1500 csapszék zárt be. Ugyanezen állam tizenöt városa közül tizenegyben az alkohol ellenzői győztek a következő választáson. Sunday tulajdonképpeni célja, amikor állást foglalt a kocsmák ellen, sokkal mélyebb volt: égett a vágytól, hogy férfiakat és nőket Jézushoz vezessen. Sokan, akik rajta keresztül hitre jutottak, azonnal antialkoholisták lettek.
Szemléletes beszédstílus
Ha megfigyelte az ember Billy Sundayt prédikálás közben, azonnal észre lehetett venni, hogy valamikor sportoló volt. Drámai módon, ragyogóan beszélt, és humorral fűszerezve. Beszéde alatt fürge léptekkel járt fel-alá a pódiumon. Mondták róla, hogy egy prédikáció alatt csaknem két kilométert tesz meg, és egy egész evangélizáció során közel kétszázat.
Néha öklével a szószékre csapott, dobbantott a lábával, röviden: egész teste részt vett a szolgálatban.
Ha valami fontosat akart mondani, erős vonásokkal jellemezte, néha szemléltette. Beszélt egy négylábú állatról – négykézlábra ereszkedett. Megemlítve egy imádkozót letérdelt. Az újság és reklám szakemberei a legfurcsább karikatúrákat készítették róla.
Minden prédikációjánál azt tartotta szem előtt, hogy lehetnek hallgatói közt olyanok, akiknek többé nem lesz alkalmuk az evangéliumot hallani. Ha bárki meghalna a jelenlevők közül, mire a következő igehirdetésre sor kerül, olyan világosan akarta elé tárni az üdvösség útját, hogy az utolsó ítéletkor ne menthesse magát semmivel. Egyszer kijelentette: „Aki a pokolba kerül, az oda is való, különben nem lenne ott.”
Egyes evangélisták arról nevezetesek, hogy ügyesen tudják „megnyomni a hallgatók könnyzacskóit”. Billy Sunday ettől tartózkodott. A gyülekezetet többször derűre hangolta, de ritkán ríkatta meg. Olyannak mutatta a bűnöst, amilyen, igen, oly szemléletesen állította hallgatói elé, és olyan megvetni valónak, hogy erre csak szégyenkezéssel lehetett válaszolni.
Hangja rekedt volt, és minden egyébnek el lehetett mondani, csak szépnek nem, mégis gyakran 25000 ember vett részt az összejövetelein. Kortársai közül egyesek azt hitték, hogy Billy Sunday szereti a rivaldafényt. Akik azonban közelről ismerték, tudták, hogy valójában félénk és nyugodt ember. Nem szokott például hotelben éjszakázni attól való félelmében, hogy megbámulják vagy mutogatnak rá. Ehelyett evangélizációs hadjáratain kibérelt egy bútorozott házat, ahol aztán munkatársaival együtt úgy lakott, mintha egy család lennének. Szakácsnő gondoskodott róluk, aki mellesleg az evangélizációs összejövetelen is segített.
Még a riportereket és a rendőröket is, akiket az alkalmakra kirendeltek, megragadta az üzenet. Amikor felhangzott a hívás, hogy jöjjön előre, aki Krisztus mellett dönteni akar, sűrűn előfordult, hogy ilyeneket lehetett látni a „fűrészporos ösvényen” előreballagni.
Nem teológia, hanem megtérés
Sunday evangélizációi során minden elképzelhető modern módszert kipróbált. De ami az igehirdetést illeti, egy millimétert sem távolodott el a Biblia tanításától. Félreérthetetlenül világossá tette hallgatói előtt, hogy az Ige szavai szerint Krisztus nélkül mindenki elveszett, és csak azok jutnak a mennybe, akik Jézust személyes Megváltójuknak és Megmentőjüknek elfogadják.
Soha nem állította, hogy képzett teológus lenne. Ellenkezőleg, gyakran így nyilatkozott magáról: „Nem értek többet a teológiához, mint tehén a vasárnaphoz, de útban vagyok a dicsőség felé.” Újra meg újra hangsúlyozta, hogy nem a teológia menti meg az embert, hanem Jézus Krisztus, és senkit nem fognak a mennyből kizárni azért, mert nem értett a teológiához.
Sunday meg volt győződve arról, hogy akinek a szívében gyökeres változás történt, azoknak az életében külsőleg is meg kell látszania ennek a változásnak. Számára magától értetődött, hogy aki Krisztusé, az nem beszél többet szeretetlenül másokról, adósságát kifizeti, családjában rendszeresen áhítatot tart, és felebarátját szereti. Ő ezeket a gyakorlati dolgokat tekintette a belső változás bizonyítékainak, amiket csak Jézus Krisztus munkálhat. Beszédeiben szüntelenül hangsúlyozta, hogy nem elég az élet javítgatása: valódi megtérésre van szükség. Ha valaki kételkedett az összejövetelein történt megtérések valódiságában, akkor rámutatott, hogy megtérés a legkülönfélébb körülmények között történhet. Moody például egy cipőüzletben döntött az Úr mellett; Chapman a vasárnapi iskolában; Charles Finney egy erdőben imádkozott; Sam Jones apja halálos ágya mellett fogadta el Jézust, Gypsy Smith pedig apja sátrában tett bizonyságot róla.
„A fát gyümölcséről ismerik meg” - szokta mondani.
Amikor az emberek előrejöttek, hogy Jézust elfogadják, Sunday igyekezett minden egyessel személyesen kezet fogni. Ez azt jelentette, hogy néha öt-hatszáz embernek nyújtott kezet. De sosem esett nehezére. Egy újságíró megfigyelte egy este Billy Sundayt, amikor 500 ember jött előre az oltárhoz. Megírta, hogy a szónok percenként 57 férfivel illetve nővel fogott kezet. Soha nem tett különbséget. Hogy egy rongyos kisfiúról volt szó vagy egy jól öltözött hölgyről, valamelyik baseball-csapat tagjáról vagy városi tisztviselőről, öregről, vagy fiatalról, fehérről vagy feketéről, betegről vagy egészségesről, a kézfogásból senkit nem akart kihagyni.
Mialatt az emberek előre tódultak, Homer Rodeheaver, a Billy-Sunday-csoport szólistája a zongorához ült, hogy valamelyik ismert evangéliumi éneket hangszeres kísérettel elénekelje.
Habár Billy Sunday ilyen nagy eredményeket tudott felmutatni evangélizációján, lelkészek és prédikátorok néha hevesen támadták. Kifogásolták prédikációinak módját, a módszereit, a kifejezéseit. Azt sem szerették, hogy az evangélizációt annyira hangsúlyozta. Szolgálatainak eredményén azonban nem volt mit kritizálni. Még ellenfelei is elismerték, hogy Isten eszköze, és rajta keresztül sokan jutottak Jézus Krisztusban való hitre.
Amikor az evangélizációk befejeződtek, kezdődött az utómunka. Bibliai osztályokat alakítottak, és az újonnan megtérteket bevezették a gyülekezeti életbe. További következménye volt a Billy Sunday evangélizációknak, hogy a Biblia kereslete igen megnőtt. Egy kiadó arról panaszkodott, hogy Sunday hadjáratai nem ébresztenek érdeklődést az emberekben a vallásos irodalom iránt. „A Billy Sunday embereknek egyszerűen nem lehet más könyvet eladni, csak a Bibliát – mondta. Sunday állandóan buzdította hallgatóit, hogy olvassák a Szentírást, és kutassák benne a lelki igazságot. Gyakran használta példának a dél-afrikai gyémántbányákat. Az egész világon ismert, hogy ott mélyen a földben gyémánt rejtőzik, de csak azoknak kerül birtokába, akik kiássák.
A zene hozzátartozott minden Billy Sunday evangélizációhoz. Nagy énekkarokat szerveztek, és begyakorolták a szép ébredési énekeket, hogy aztán minden alkalommal énekeljenek. De a gyülekezetnek is lehetősége volt együtt énekelni az ismert szövegeket.
Néhány teológus és lelkész megkritizálta Sunday imádkozását is. Legtöbben mégis szerették őt hallgatni, amikor imádkozott. „Úgy beszél Jézussal, mint a barátjával” - mondták róla.
Néha megtörtént, hogy nem jutott eszébe a személynek a neve, akiért imádkozni akart. Ilyenkor szünetet tartott, odafordult a karmesterhez, és megkérdezte: „Rodie, hogy is hívják az illetőt?” Aztán folytatta az imát, a személyt megnevezve. Az imádság nem volt számára üres forma vagy szokás, hanem Istennel való beszélgetés.
Teljes élet
Évente 4-6 hetet szentelt Sunday pihenésre, erőgyűjtésre. A többi időben összeroppanásig dolgozott. Gyakran mondták róla, hogy úgy beszél, mint „haldokló a haldoklóhoz”. Az ország egyik végétől a másikig utazott, és mindenét bevetette, hogy a Jézus Krisztusról szóló jó hírt továbbadja.
Élete utolsó napjait Billy Sunday Winona Lake-ban, Indiana államban töltötte. 1935. november 6-án vette magához az Úr.
Prédikációs tevékenysége folyamán 300 evangélizációs hadjáratot vezetett, melyek következtében hozzávetőlegesen egymillió ember tért meg Jézushoz.
Isten embereket hív a szolgálatába minden származásból, minden foglalkozásból. Billy Sundayben egy sportágyút választott különleges szolgálatra. Mikor Isten hívása elérte ezt a sportolót, félretette a pénz, a hírnév kérdését, hogy hirdesse az embereknek, kicsiknek és nagyoknak, gazdagoknak és szegényeknek Jézus Krisztus üdvözítő evangéliumát.
Testvérközösség Értesítő* 1992. júniusi számából
* az Élet és Világosság elődlapja