Velünk Történt - METkapolna

Elérhetőségek:
Tartalomhoz ugrás
Főoldal > Események > Velünk Történt
Velünk Történt...
2018. szeptember 25.

  

"Isten fiainak neveztetünk"



Takaró Károly Evangelizációs sorozata

Aliansz közösség szervezésében tartott Evangélizációs hét igehirdetései honlapunkon meghallgatatóak.

2017. szeptember 04.

  

Vendégek Léváról



Szeptember első vasárnapján
látogatta meg gyülekezetünket szlovákiai Léváról az a kis népes gyülekezet, akik emlékezni jöttek vissza városunkba az 1947-es Csehszlovák-Magyar lakosságcsere 70. évfordulója kapcsán.

2017. szeptember 01.

  

Gyerektábor hejcén



A Reformáció volt az idei nyár gyerektáborának a témája, amit hagyományosan hejcei táborunkban szerveztünk.
Közel 60 gyerek, és segítő töltött el hasznos hetet...

2017. március 01.

    

"Atyám Háza" Időskorúak Gondozóháza



2017. március 01-én ünnepélyes keretek között avattuk fel a Kápolnánk szomszédságában  az "Atyám Háza" Időskorúak Gondozóházát, mely 16 fő számára teremt otthont, és gondoskodást...

2017. január 08.
   
Aliansz imahét (napról-napra)



A 2017. január 08-15-ig tartó aliansz imahét eseményeit az előző évekhez hasonlóan figyelemmel kísérhetik honlapunkon.

2016. december 29.

Karácsony a gyülekezeteinkben



Közös éneklés, és a gyerekek szolgálata tette örömtelibbé gyülekezeteink Ünnepi alkalmait Nyíregyházán és Csaholcon.

2016. december 11.

Magasztalja lelkem az Urat!



volt a címe annak a rendhagyó zenés istentiszteletnek, melyet Advent harmadik vasárnapján a Wesley Károly kórus közreműködésével rendeztünk kápolnánkban...
2016. szeptember 10.

"Kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül"


A Zsidókhoz írt levél jól ismert igeverse volt a mottója a Csaholci gyülekezetünk hálaadó Istentiszteletének, melyet szeptember 9-én délután tartottunk közösségünk imatermében...
2016. augusztus 01.
   
Gyerektábor, Hejce 2016.


Ha itt nyár, akkor nem maradhat el a sokak által várt gyerektábor sem. És nem is maradt el! Közel 50 (számszerint 49) 8-14 éves gyerek választotta nyári táborozóhelynek Egyházunk Hejcei üdülőjét. Az ország minden tájáról érkeztek gyerekek, hogy kellemes, de ugyanakkor hasznos hetet töltsünk el a Zemplén lábánál...
2016. május 19.

Pünkösdi gyülekezeti nap, Hejcén



Hagyományunkhoz híven, Pünkösd második napján, kisvárdai és csaholci testvérekkel közösen gyülkezeti napot tartottunk hejcei üdölőnkben...
2016. április 21.
   
Húsvét Gyülekezeteinkben


A Húsvéti ünnepkör alkalmain mindig különleges áldásokat készít el gyülekezeteink számára Isten Szentlelke. Így volt ez az idei ünnepünkün is...
2016. április 21.
  
Bibliaiskolai képzés


Február második szombatján indította el Egyházunk Bibliaiskolai kurzusát, gyülekezeti segítők, laikus szolgálók, házi istentiszteleteink házigazdái számára, melyeknek kápolnánk ad helyet...
2016. január 03.
  
Aliansz imahét (napról-napra)



A 2016. január 03-10-ig tartó aliansz imahét eseményeit az előző évekhez hasonlóan figyelemmel kísérhetik honlapunkon.
2015. december 28.

Karácsony gyülekezeteinkben



Áldásokban gazdag alkalmakat készített el Urunk az adventi, és karácsonyi ünnepkörben. Gyertyafénynél  karácsonyi énekeket énekeltünk, istentiszteletünkön gyermekeink  hirdették az örömhírt, és Csaholcon is zsúfolásig megtelt imatermünk...
2015. december 18.

Karácsonyi Ünnepségek
a Beregben


Gyülekezetünk lelkésze (mint iskalai lelkész), ebben az évben is meghívást kapott Egyházunk Beregi iskoláiba (Beregdarócon, Gulácson és Márokpapiban) a karácsonyi ünnepségeken való részvételre. Az iskolák mellett a Gulácsi Óvodában is megtekinthette a picinyek ünnepi műsorát...
2015. december 18.

Adventi kézműves délután a gyerekekkel



A  hagyományokhoz híven, az idei évben sem maradhatott el a szokásos  adventi kézműves délután a gyerekek számára. Festettünk, ragasztottunk  mindent, ami a kezünk ügyébe került...
2015. december 07.
   
Nyári táboros gyerekek találkozója



A nyári, hejcei gyerek-, és serdülőtáborban résztvevő gyerekeket hívtunk meg kápolnánkba december első szombatján, ünnepi karácsonyváró adventi alkalomra...
2015. november 15.
   
Aliansz imaalkalom a Börtönmisszióért



A novemberi (november 15.) Aliansz imaalkalmunk központi gondolata a Börtönmissziói szolgálat volt. Vendégként, Boros Lajos testvérünk tett bizonyságot, aki 22 év börtön után az év elején szabadult...
2015. november 15.

A Békásmegyeri gyülekezet volt vendégünk


November harmadik vasárnapján, gyülekezeti kirándukásuk utolsó állomásaként, gyülekezetünkben vendégeskedett Egyházunk Békásmegyeri gyülekezetének egy csoportja...
2015. október 30.

Férfi csendesnap Szegeden



(2015. október 15)
Szokásos férfi csendesnapunknak ez alkalommal Egyházunk Szegedi Gyülekezete adott helyet, melyen Nyíregyházáról is többen részt vettek.
2015. október 30.

Őszi Hálaadó nap



Az idén is megtartottuk szokásos őszi hálaadó csendesnapunkat, melyre Szabó Ildikó lelkészt hívtuk meg. Az igehirdetésekben az "Áldás természete" volt az alapgondolat...

2015. szeptember 21. FRISSÍTVE!

Őszi Aliansz Evangelizáció



Honlapunkon estéről-estére követhetik a Nyíregyházi Aliansz Közösségek által hagyományosan megrendezett evangelizációs alkalmaink igehirdetéseit.
Igét hirdet: Meláth Attila baptista lelkész
2015. augusztus 21.

Augusztusi csendesnapok


Hagyományainkhoz  híven az idei évben is a nyíregyházi kápolnánk ad(ott) helyet Egyházunk szokásos  augusztusi csendesnapjainak. Az igehirdetések a "Világossáról" szóln(t)ak. A szolgálatok meghallgathatók:
2015. július 09.

A Tíz Parancsolat



volt a témája az idei évi gyerktáborunknak, amit hagyományosan Egyházunk hejcei táborhelyén rendeztünk meg. Az ország több régiójából érkező közel negyven 8-14 éves gyerekkel hét hasznos, és kellemes napot töltöttünk együtt...
2015. júnis 08.

Jákob küzdelmeit



jártuk körül a soron következő férfi csendes-napunkon, melynek ez alkalommal gyülekezetünk adott otthont. Nagyon izgalmas, sok gondolatot, és gyakorlati útmutatást rejt el a Szentírás az Ősatya életében. Ezt boncolgattuk...
2015. május 27.
Pünkösd, gyülekezeteinkben



Mozgalmas, és Áldásokban gazdag pünkösdi ünnepet tudhat maga mögött gyülekezetünk ebben az évben is. Örvendezhettünk az Ige üzenetének, az Úrvacsorai közösségnek, a konfirmandusok bizonyságtételének, és persze a hejcei kirándulás sem maradhatott el...

2015. május 11.

Tavaszi Női csendesnapon vettünk részt Kisvárdán...


Az előző évek gyakorlatát követve az idén is megtartottuk tavaszi női csendesnapunkat, melynek a kisvárdai templomunk adott otthont. A beszélgetésünk témája pedig: "A gondolatok hatalma volt."
Megállapítottuk, hogy a gondolataink ...
2015. április 13.
   
Aliansz hitmélyítő, és evangelizációs alkalmak napról-napra


Hasonlóan az előző évekhez, ismét figyelemmel kísérhetjük a nyíregyházi Aliansz közösség által szervezett hitmélyítő és evangelizációs napokat. Napról-napra kerülnek fel a honlapunkra fényképek, illetve az igehirdetések hanganyagát is közkinccsé tesszük.

2015. április 08.

Húsvéti alkalmak gyülekezeteinkben



Örömteli, és áldott húsvéti alkalmaink voltak az idei évben is. Délelőtt a nyíregyházi gyülekezetünkben szólhatott a feltámadás örömüzenete...

2015. március 30.
   
Az Isten szerint való férfiú…



volt a támája a tavaszi országos férfi csendesnapunknak, melyet március 30-án  a mátészalkai templomunkban rendeztünk meg. Beszélgetésekben arra kerestük a választ...

2015. március 12.
   
Beszámoló a
Nők Ökumenikus Világimanapja
nyíregyházi alkalmáról


Gyülekezetünket kérték fel, hogy helyet adjon az évről-évre megrendezendő (női) Ökumenikus Világimanap nyíregyházi alkalmának. Az idén a Bahama-szigetek, és az ott élő asszonyok voltak az imanap középpontjában...
2015. január 04.


Aliansz imahét (napról-napra)




A 2015. január 04-11-ig tartó aliansz imahét eseményeit az előző évekhez haonlóan figyelemmel kísérhetik honlapunk hasábjain.

2014. december 30.

 

Karácsonyi Istentiszteletek gyülekezeteinkben



Örömteli alkalmakat készített el az idei évben is Urunk a karácsonyi ünnepkörben. Az Ünnep első és második napján Nyíregyházán, az Ünnep utáni vasárnap Csaholci gyülekezetünkben lehettünk együtt testvéreinkkel...

2014. december 21.

 

Karácsony a gulácsi
óvodánkban



Gyülekezetün lelkésze, és felesége képviselte közösségünket az Egyházunk által fenntartott beregi településen működő óvodában tartott karácsonyi ünnepségen...

2014. december 21.


Adventi kézműves délután
a gyerekekkel

 


Az idén sem maradhatott el a szokásos adventi kézműves délutánunk, ahol szülők és gyerekek együtt, összefogva nekiveselkedve festettek, ragasztottak, fűztek...


2014. december 03.


Férfi csendesnap - Kisvárda



Pál apostol Tituszhoz írt leveléről gondolkodtunk közösen november utolsó szombatján azzal a közel ötven férfitestvérrel, akikkel részt vettünk a hagyományteremtő férfi csendesnapunkon.

2014. október 22.


Őszi aratási hálanap


 


Október harmadik vasárnapján gyülekezeti nap keretében emlékeztünk meg az elmúlt év testi-lelki ajándékairól, és adtunk hálát Istennek mindazért a sok áldásért, amit átélhettünk az Ő szeretete jeleként.

2014. október 22.


Női csendesnapi beszámoló



Gyülekezetünkből is többen részt vettek az Egyházunk szokásos őszi női csendesnapján, melynek hagyományosan a békásmegyeri gyülekezet adott otthont.

2014. szeptember 29.


Aliansz evangelizációs alkalmak  
napról-napra



Az őszi evangelizációs alkalmainkat figyelemmel kísérhetik honlapunkon.
Az igehirdetéseket frissítjük!
Igehirdető: Ittzés István

2014. szeptember 19.


Hejcén táboroztunk




Mint minden évben, a 2014-es vakációnak is különleges "fénypontja" a Hejcei Gyerektábor. Gyerek, felnőtt várta már...

2014. augusztus 16.


Nyíregyházi csendesnapok




Hagyományainkhoz híven az idei évben is a nyíregyházi kápolnánk adott helyet a szokásos augusztusi csendesnapjainknak. Az igehirdetések a "Valódi erőviszonyokrók" szóltak. A szolgálatok meghallgathatók:

2014. június 10.


Pünkösdi kirándulás Hejcére




Újra egyházunk hejcei nyaralójában töltötte el Pünkösd második napját gyülekezetünk tagjainak a városból kiruccanni vágyó része, egy egynapos kirándulás keretében...

2014. május 25.


A hívő élet versenypályája



volt a témája a szokásos tavaszi női csendesnapnak, melynek most gyülekezetünk adhatott otthont...

2014. május 04.


Az édesányákat köszöntöttük


Május első vasárnapján ünnepi műsorral köszöntötték az édesanykat a gyülekezet gyermeke
i.

2014. május 04.


25 éves az Oltalom Karitatív Egyesület


Április 29-én, Egyházunk budapesti központjában ünnepélyes keretek között emlékeztek meg az Oltalom Karitatív Egyesület megalakulásának 25. évfordulójáról...

2014. április 28.


Kolozsvári utazás




A kolozsvári kiruccanás apropója, egy különlegesen örömteli esemény volt...

2014. április 28.


Húsvéti ünnepi Istentiszteletek, Nyíregyházán és Csaholcon


Ünnepi Istentiszteleteken emlékeztünk meg Urunk feltámadásáról a Nyíregyházi és Csaholci Gyülekezeteinkben...


2014. április 17.


Húsvéti Ünnepség a Hetefejércsei

Oltalom Idősek Otthonában


Gyülekezetünk gyermekeivel és fiataljainak egy kis csoportjával részt vettünk Egyházunk

hetefejércsei Oltalom idősek otthonának húsvéti műsorán.

2014. április 09. FRISSÍTVE!


Alinsz Hitmélyítő és Evangélizációs alkalmak napról napra




A Gyülekezetünkben tartott aliansz hitmélyítő és evangélizációs alkalmakról készült felvételeket, estéről-estére meghallgathatja honlapunkon.

2014. január 21.


Karácsonyi Ünnepi Istentisztelet gyülekezetünkben


Hagyományunkhoz híven a Karácsonyi Istentiszteletünk középpontjában a megszületett

Megváltóról szóló üzenet mellet,  a gyülekezet gyermekeinek szolgálata állott. Énekekkel versekkel ...

2014. január 05. FRISSÍTVE!


Aliansz imahét napról-napra




2014. január 05-12-ig tartó aliansz imahét eseményeit figyelemmel kísérhetik honlapunk hasábjain.

2013. december 23.


Adventi gyerekalkalom gyülekezetünkben


Advent negyedik vasárnapján rendeztük meg a gyülekezeti gyermekek részére a szokásos aventi-karácsonyi alkalmunkat...

2013. december 18.


Karácsonyi ünnepségek Beregi Iskoláinkban és óvodáinkban


Az utolsó tanítási héten (december 18-án) színes műsorokkal emlékeztek meg Beregi tagintéményeinkben a Karácsony ünnepéröl...

2013. november 05.


Őszi Hálaadó Nap



Gyülekezetünkben, október utolsó vasárnapján (27-én) tartottuk meg a szokásos Őszi Hálaadó Istentiszteletünket...


2013. október 17.


Énekkarunk Kisvárdán




Október 13-án gyülekezetünk énekkara a Kisvárdai gyülekezet meghívására részt vett a szokásos Őszi Hálaadó alkalmukon. Hálaadó énekekkel dicsőítették Hatalmas, és Hűséges Urunkat, ezzel is bátorítva a gyülekezet tagjait arra, hogy "el ne feledkezz mennyi jót tett véled".

Az alkalomról készült beszámolót, és képeket a Kisvárdai gyülekezet honlapján tekinthetik meg.

2013. szeptember 16. FRISSÍTVE 09.19.


Alinsz Evangélizációs alkalmak

napról-napra


A Gyülekezetünkben tartott aliansz hitmélyítő és evangélizációs alkalmakról készült felvételeket, estéről-estére meghallgathatja honlapunkon.

2013. augusztus 19.


Csendesnapok




Nyíregyházi Csendesnapjainkon készült hanganyag meghallgatható...

2013. augusztus 20.


Holland vendégek



Holland fiatalok voltak a vendégeink...

(frissítve 2013.09.05)

2013. július 24.


Vendégek Az Egyesült Államokból




Régi ismerőseink Jim és Lorie Kraus volt vendégünk...

2013. július 17.


Hálaadó nap Csaholcon



Hálanapot tartottunk a Csaholci Gyülekezetünkben...

2013. július 16.


Gyerektábor Hejcén




"Oltalom" gyerektábor Héjcén

2013. július 15.


Tanévzáró, intézményeinkben




Tanévzáró Ünnepségek, és ballagások Beregi iskoláinkban...

2013. július 05.


Női Csendesnap




MIÉRT  KÖVETEM JÉZUST ?

címmel Női csendesnapot tartottunk a Kisvárdai Gyülekezetünkben...

2013. május 06.


Anyák napja




Gyermekeink - a gyülekezet örömére - ebben az évben is énekekkel, versekkel köszöntötték az édesanyákat.

2013. április 22.


Teremtés vagy Evolúció





címmel hallhattunk előadást 2013.április 21-én este kápolnánkban...

2013. április 10.


Közös este




2013. április 04-én az Egyházunk központjában, sok kedves testvérünkkel, barátunkkal egy "Közös estére"

gyűltünk össze.

2013. április 03.


Húsvéti Istentiszteletünk




Az idei húsvéti istentiszteletünk ünnepélyességét, gyülekezetünk énekkarának szolgálata koronázta meg.

2013. március 02.

  

Húsvéti műsorunk Hetefejércsén




Gyülekezetünk gyermekeivel vettünk részt Egyházunk hetefejércsei idősek otthonának húsvéti müsorán.

2013. február 12.


"Férfivá és nővé teremtve"




címmel hallhattunk értékes előadást a Házasság Hete rendezvénysororozat alkalmából, a Nyíregyházi Aliansz Közösség szervezésében.

Az előadó Dr. Pálhegyi Ferenc testvérünk volt.

2013. január 14.


ALIANSZ IMAHÉT!




Az előző évekhez hasonlóan 2013-as évet az Aliansz imahét keretében, imádkozással kezdtük.


2012. december 25.


Gyerekek Karácsonyi műsora




Hagyományunkhoz híven karácsony első napján a gyerekek, illetve az énekkar szolgálatának örvendezhetett gyülekezetünk...

2012. december 20.


Karácsony Hetefejércsén




December 20-án Karácsonyi Ünnepi Istentiszteletet tartottunk Egyházunk Hetefejércsei Idősek Otthonában...

2012. december 19.


Karácsonyi Ünnepségek Beregi iskoláinkban.



December 20-án Beregdaróci, és Márokpapi-i iskolánkban tartottuk meg Karácsonyi Ünnepségünket.

2012. december 07.


Venndégek Hollandiából




Holland vendégek jártak nálunk...


Vissza a tartalomhoz