Hálaadónap - METkapolna

Elérhetőségek:
Tartalomhoz ugrás

Gyülekezetünkben, október utolsó vasárnapján (27-én) tartottuk meg a szokásos Őszi Hálaadó Istentiszteletünket. Az elmúlt évekhez hasonlóan, ezen a napon gyülekezeti napot is tartottunk, hogy az igehirdetés meghallgatása mellett, szeretetvendégség keretében bizonyságtételekkel emlékezzünk meg arról, hogy mennyi jót tett velünk az elmúlt évben a mi Kegyelmes Urunk. Vendégszolgálatra Iklódy László testvérünket, a Kisvárdai gyülekezet lelkészét hívtuk meg, aki Noé történetén keresztül emlékeztetett bennünket a hálaadásra. (A igehirdetés meghallgatható) Az Istentiszteleten a gyerekek és fiatalok énekekkel, igeversekkel szolgáltak, majd a gyülekezet énekkara hálaadó karénekekkel (A videó megtekinthető) dicsérték Megváltónkat. Közös ebéd után késő délutánig együtt maradtunk, majd áhítattal, és imádsággal fejeztük be együttlétünket.


Vissza a tartalomhoz