A Metodista ébredés története/8. rész - METkapolna

Elérhetőségek:
Tartalomhoz ugrás

A METODISTA EGYHÁZ KELETKEZÉSE
(8. folytatás)



Wesley még egyszer súlyos lelki nyomorúságba került. Gyötrődésének mélységét talán meg sem tudjuk érteni. Minden fájdalmát, amit hiábavaló fáradozása, gyümölcstelenül elpazarolt élete miatt érzett, néhány sorban sűrítette össze, ami a felületes olvasónak, aki épen csak belelapoz a könyvekbe, keveset fog mondani. A gondolkodó azonban megáll majd, hogy fontolóra vegye, amit a szavak takarnak: „Tele voltam gyötrelemmel, nyomorúságba süllyedve képtelenül az olvasásra vagy lelki szemlélődésre, de nem tudtam énekelni, imádkozni, sem semmi egyebet sem tenni.” A határtalan tetterejű szellemi óriás csodálatos képességeivel és égő buzgóságával végül teljesen nullpontra jutott az Úr előtt. Nem maradt számára más lehetőség, mint így kiáltani: „Vége minden fáradozásomnak, minden jónak, sőt mindennek, ami engem illet. Jézus
ments meg, vagy meghalok!”
Három napig szenvedett az alatt a szörnyű nyomás alatt. Böhlertől kapott ekkortájt egy levelet, abból merített némi vigasztalást.
Néhány nappal később ott látjuk Wesleyt belevetve utolsó nagy lelki küzdelmébe. - Azt mondják, hogy a hajnalt megelőző órák a legsötétebbek. Ez áll Wesley megtérésére is. A dicsőséges szabadulás, megmentés előtti három nap volt a legsötétebb. Hétfőtől szerdáig, május 24-ig szakadatlan fájdalom kínozta a lelkét. Bűneinek terhe, Istentől való elszakítottsága úgy nyomasztotta, mint még soha. Azt írja: „Érzem, hogy el vagyok adva a bűn hatalma alá...Isten szent, én pedig szentségtelen vagyok. Isten megemésztő tűz, én tetőtől talpig bűnös, semmi másra nem alkalmas, mint hogy tűzre vessenek.”
1738. május 24-én hajnali öt órakor 1Péter 1,4 versén keresztül szólt Wesleyhez: „Igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket, hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek...” Sőt még egy további biztosítékot kapott arra nézve, hogy szabadulása közel van: mielőtt kilépett a házból, Wesley kinyitotta Újtestamentumát, és tekintete ezekre a szavakra esett: „Nem vagy messze az Isten országától.”
A Szt. Pál gyülekezet délutáni istentiszteletén különösen érintette, hogy a kijelölt zsoltár valósággal szívének kiáltását tükrözte: „A mélységből kiáltok hozzád, Uram!” A zsoltár ezzel a vigasztaló ígérettel zárul: „Meg is szabadítja Ő Izraelt minden ő bűnéből” (Zsolt 130). De a bűnbocsánat hatalmas élményét és az Istennel való megbékélést csak este élte át egy kis gyülekezetben az Aldersgate utcában. Valami unszolta, hogy vegyen részt ezen az összejövetelen. Kicsit kelletlenül, de elment. Belépett a gyülekezetbe, ahol egy egyszerű festőmester, William Holland, Luther Római levél magyarázatának az előszavát olvasta fel.
A Szent Lélek egy pillanat alatt elvégezte tökéletes munkáját: Wesley lelkét elborította a kegyelem, s miközben hit, élő hit áradt összetört szívébe, a bűn, a rabszolgaság bilincsei lehullottak róla
s mint ahogy a tűz a szalmakötélbe egy pillanat alatt belekap és elemészti, úgy perzselte fel a Szent Lélek a félelem és hitetlenség minden kötelékét. Isten szeretete pedig tisztán, melegen áradt a szívébe, betöltve minden zugát az ég dicsőségével és örömével.
Wesley maga így írja le a pillanatot, amikor elnyerte az örökéletet. Este 9 óra körül, mialatt a felolvasó azt a változást ecsetelte, amit Isten a Jézus Krisztusban való hit által egy szívben munkál, hirtelen azt éreztem, hogy szokatlan melegség tölti be a szívemet. Bizonyosságra jutottam. Megváltásomat illetően Krisztusba, egyedül Krisztusba vetettem bizalmamat. És elnyertem annak bizonyságát, hogy az úr elvette bűneimet, igen, az én bűneimet, hogy megmentett a bűn és a halál törvényétől. - Elkezdtem imádkozni azokért, akik különös megvetéssel kezeltek és üldöztek. Aztán nyíltan megvallottam minden jelenlevő előtt, amit szívemben most először tapasztaltam.”
Bár Wesley Károly csak jóval János után ismerte fel, hogy szükség van újjászületésre, mégis hamarabb talált bemenetelt az Isten országába, mint bátyja.
Károly abban az időben betegen feküdt Londonban egy rézművesnek, Bray testvérnek a házánál. Úgy beszéltek erről az emberről, mint „szegény, tudatlan kézművesről, aki semmi mást nem ismer, csak Krisztust, de éppen Krisztus ismerete alapján ítél meg és értékel mindent”. Amikor William Holland elindult Károlyt meglátogatni, Isten szorongatta, hogy vigye magával Luthernek a Galata levélhez írt kommentárját. Ennek a műnek az olvasása Károlyt továbbsegítette az ébredés útján. Így aztán William Hollandnak, az igaz és alázatos festőmesternek része lehetett Wesley Károly megtérésében is. Az az idő alatt, amit Károly olvasással, tanulmányozással és imádsággal töltött, egyre közelebb vonta őt Istenhez. Házigazdája, Bray testvér is beszélt vele és buzdította. Pünkösd vasárnap teste és lelke egyidejűleg talált gyógyulást, és attól az órától kezdve egészséges lett.
A Lélek szorongatta és használta fel csodálatos módon a rézműves húgát, egy egyszerű leányt, aki nem sokkal azelőtt tért meg. Reszketve szólt Károlynak: „A názáreti Jézus nevében kelj fel és higgy, és minden bajodból meggyógyulsz.” Aztán kimenekült a szobából, és Bray felolvasta az Igét: ”Boldog az az ember, akinek hamissága megbocsáttatott és vétke elfedeztetett.” Károly hitt, teljes szívvel hitt
és üdvösséget, gyógyulást talált. - Milyen könnyen utat lel az üdvözítő hit egy összetört szívbe!
Károly május 21-én, pünkösd napján élte át az Istenhez való megtérést, bátyja pedig három nappal később követte őt az Isten országába, május 24-én.
Nem sokkal azután, hogy Isten békessége betöltötte János szívét, átsietett Károly lakásába közölni vele a jó hírt újjászületéséről. A frissen megtértek örömével csatlakozott öccse énekéhez, amit Károly előző nap komponált. Elképzelhető, milyen boldog megilletődöttséggel zengett a két fivér ajkáról:   
         
                  Ámuló lelkem nem tudja, mint kezdje
                  Dicsérő énekét menny felé zengve -
                  Bűn, halál rabja, már szabd vagyok,
                  Kárhozat lángjából kiragadott.


Mennyei erő
Megtérése, újjászületése után Wesley Jánost nagyon sokféle kísértés támadta meg, de míg korábban vereséget szenvedett, most nagy örömére azt tapasztalta, hogy a benne élő Krisztus mindig győzött.
Közvetlenül a mennyek országába való bekerülése után rájött, mennyire szükséges több időt töltenie imádsággal, mint eddig. Szívében új vonzódást és kényszert érzett imádkozásra. Három nappal azután hogy Isten elfogadta, így ír: „Elhatároztam, hogy többé semmilyen munkát nem kezdek, mielőtt szívemet imában ki ne önteném az Úr előtt.” - Mindehhez vegyük tekintetbe, hogy Wesley reggel négykor kezdte a napot! Még ha feltételezzük is, hogy a reggeli istentisztelet nyolckor kezdődött
ami angol viszonyok közt nagyon korai időpont lenne -, akkor is ez majdnem négy órát jelent Isten színe előtt. -
Nagy áldást eredményezett számára ez az új elhatározás, hogy több időt szentel imádkozásra. Még aznap este ezt írja: „Lelkem ma úgy megerősödött, hogy a sok kísértés ellenére győztes maradtam.”
Wesley most megtapasztalta a vigasztaló Szent Lélek örömét és közösségét is, és lelke érzékeny lett a bűnnel szemben. „Múlt szerdán megszomorítottam Isten Lelkét
írja -, nemcsak imádságban való éberség hiánya miatt, hanem azáltal is, hogy valakiről, akinek hívő élete nem volt egészséges, élesen nyilatkoztam és nem szeretettel.”
Wesley buzgó tanuló volt, és gyors lelki előmenetelről tett tanúságot a Szent Léleknek, a tökéletes és szelíd tanítónak vezetése alatt. Naplóbejegyzése következő vasárnap fejlődő imaéletéről beszél: „Felkelésemtől déli 12 utánig imádkoztam, a Szentírást olvastam, dicséretet énekeltem vagy bűnösöket hívogattam megtérésre. Emlékszem, hogy valahányszor felütöttem Újtestamentumomat az elmúlt napok alatt, tekintetem szinte mindig valami nagy és drága ígéretre esett.”
Wesley annyira szomjazta az igazságot, hogy elhatározta: Németországba megy, és még többet tanul Isten ott élő gyermekeitől. A cseh-morva testvérek egyszerű hite példakép volt előtte első pillanattól kezdve, amikor a hajón találkozott velük, s most szerette volna viszonyaikat, életmódjukat hazájukban megismerni. Remélte, hogy ezekkel a szent emberekkel való személyes közösség által hitben megerősödik, és hitből hitbe, erőről erőre jut.-Miután édesanyjától elbúcsúzott, megtérése után három héttel, június 12-én átment Németországba és ott maradt 1738 szeptemberéig.
Hosszú lenne Isten angol származású gyermekének a kontinensen megtett teljes utazását itt elmondani.
  

                                                                                                                          (folytatjuk)

                  

Testvérközösség értesítő* 1991. augusztusi számából



* az Élet és Világosság elődlapja   

Vissza a tartalomhoz