ISTEN SZÁNTÓVETŐI
Anthony Norris Groves
(1795 – 1853)
„A keresztyének jelszava ez kellene, hogy legyen:,Dolgozz keményen, használj fel keveset, adj sokat, add oda mindenedet Krisztusnak!,”Olyan ember szavai ezek, akiről egy történetíró ezt mondta: „Groves egyszerű hite, mély alázata, jellemének határozottsága és nagysága maradandó helyet szereztek neki Isten egyházának történetében.”
A.N.Groves 1795-ben született Newtownban. Már fiatal korában az volt a véleménye, hogy minden meggyőződéses keresztyénnek tulajdonképpen misszionáriusnak kellene lennie. Miután hitre jutott, sürgető vágyat érzett, hogy egész életét az Úrnak szentelje. Virágzó fogorvosi praxisát Exeterben a 21 éves ifjú egyáltalán nem tekintette akadálynak. Fiatal felesége azonban, aki nem sokkal előtte jutott hitre, nem tudott lelkesedni férje missziói terveiért, és minden erre irányuló gondolatot visszautasított, úgyhogy Groves ettől kezdve hallgatott, csak Isten előtt emlegette szívügyét.
Közben a Biblia rendszeres tanulmányozása következtében világos lett a házaspár előtt, hogy bevételük egy részét a szegényeknek kell adniuk. Ez először 10% volt, később 25%, hogy teljes vagyonuk és egész életük az Úr rendelkezésére kell álljon. Életszínvonalukat szigorúan lejjebb szállították, abbahagyták pénzük félretételét jövőbeni célokra, hogy többet adhassanak az Úr ügyére.
1825 körül a szegényeknek való adakozás közben Groves felesége, Mary is felszabadult arra nézve, hogy kövesse férjét, ha Isten a misszióba hívná őt.
Mivel akkoriban szokásos volt egy missziói társaság támogatásával kiutazni, Groves 1826-ban teológiai tanulmányokba kezdett Dublinban, hogy elnyerje az egyházi felszentelést.
Tanulmányai alatt J.G.Bellettnél lakott, akinek házában szorgalmasan kutatták a Bibliát. Grovesnek közben kétsége támadt, hogy Istentől való-e, ha missziói tevékenysége érdekében egyházi felszentelésre törekszik. Két nappal a felszentelés előtt magától eldőlt a kérdés, mert egy betörő ellopta a pénzét, amit a felszentelés helyére való utazáshoz félretett. Groves lemondott tehát az egyház és a missziói társaság minden támogatásáról, és 1828-ban ezekkel a szavakkal búcsúzott barátaitól Dublinban: ”Nem kételkedem abban, hogy Isten szándéka velünk kapcsolatban a következő: Jöjjünk össze teljes egyszerűségben, ne kössük magunkat formaságokhoz, és építsük kölcsönösen egymást, bízva abban, hogy Ő közöttünk van.”
Néhány hónappal később Groves családjával együtt Bagdadba utazott, hogy ott szolgáljon az Úrnak. Először a nyelvtanulásnak szentelte az idejét, de betegeket is kezelt, hogy az emberekkel kapcsolatot teremtsen. Ezenkívül egy iskolát alapított. Szolgálatának második évében rettenetes pestisjárvány tört ki, úgyhogy elképzelhetetlen nyomorúság szakadt a lakosságra. Néhány nap alatt kétezer ember halt meg. Ehhez járult egy óriási áradás, úgyhogy Groves ezt írja: „Körülvesz az egyre jobban tomboló pestis és a megsemmisítő árvíz. Megrendítő események játszódnak le szemünk előtt, melyek szívünket gyötrik, különösen, hogy nem tudunk segíteni. De éppen ezen a színtéren tartott meg Urunk végtelen kegyelméből nyugalomban és békességben. Menedékünk van mindenható szárnyának árnyékában...”
Végül Groves felesége is megkapta a pestist. Az asszony – szembenézve a halállal – így nyilatkozott: „Csodálom az Úr vezetését, de nem kevésbé békességét, amit ilyen körülmények között adott.”
A súlyosan megpróbált férj 1831 májusában eltemette szeretett feleségét, és nem sokkal utána legfiatalabb gyermekét, egy leánykát. Grovest magát is megfertőzte a pestis, és számolt azzal, hogy hazatér Urához.
Azonban meggyógyul, és megérhette, hogy következő nyáron néhány várva várt barát megérkezett Angliából: Dr. Cronin édesanyjával és leányával, John Parnell és F.W. Newman. Közös munka áldott ideje kezdődött most. Mindenüket megosztották, és szabad idejükben sokat böjtöltek, behatóan tanulmányozták a Bibliát, és imádkoztak.
Két évvel később Groves fiaival és néhány férfitestvérrel Bombaybe ment, hogy élete végéig Indiában hirdesse az evangéliumot és építse a hívőket.
Céljairól és módszereiről ezt írta: „Házunk berendezése legyen teljesen egyszerű és olcsó, munkánk csak az evangéliumhoz igazodjék. Legnagyobb feladatunk az lesz, hogy lerontsuk a korlátokat, amiket a gőg a bennszülöttek és európaiak között emelt. Ennek érdekében kívánatos, hogy minden evangélista 2-6 bibliaiskolást vigyen magával, az úton velük együtt egyék, igyék, aludjék, és ahol áll vagy ül, hirdesse nekik az Isten országát. Így rövid idő alatt felkészülhetnek a szolgálatra, mégpedig olyan módon, ahogy a szeretett mester tanítványait felkészítette. A fiataloknak kezdettől végig érezniük kell, hogy nem szokásunk másokat olyan munkába állítani, amit magunk nem végzünk, és olyan alapelvek elfogadására kényszeríteni, amelyeket mi magunk nem tartunk tiszteletben, hanem példaképek akarunk lenni mindenben, amit drága testvéreinknél látni szeretnénk.
Nem adom fel a reménységet, hogy Indiában meglátom egy gyülekezet felnövekedését, egy kis szentélyt a sötét és zavaros napokban, melyek a keresztyénekre elkövetkeznek.”
1835-ben Groves angliai tartózkodása alatt második házasságot kötött, és miután bristoli barátjával és sógorával, Müller Györggyel Németországot is meglátogatta, visszatért Indiába. Ott először Madrászban telepedett le. Az volt a benyomása, hogy az akkori körülmények között a keresztyének bizonyságtétele szempontjából jobb lenne, ha Pál apostol példája szerint saját munkájával gondoskodnék fenntartásáról. Elkezdett tehát fogorvosi tevékenységet folytatni, a megmaradt idejében pedig prédikált, és látogatta a létrejött gyülekezeteket.
Később selyemhernyó-tenyésztéssel és cukornádtermesztéssel foglalkozott, hogy a bennszülötteknek munkalehetőséget teremtsen, és támogathassa azokat, akik az Úr munkáját végezték. Ezekben az években nagyra nőtt a keresztyének serege, akik mint evangélisták India különböző területeire utaztak, hogy ott Isten ígéreteire építve emberi biztosíték nélkül dolgozzanak, és sok indiainak mutatták meg a Krisztushoz vezető utat.
Groves 1853-ban angliai tartózkodása alatt megbetegedett, és május 20-án barátjának és sógorának, Müller Györgynek bristoli otthonában nagy fájdalmak között hazatért Urához. Utolsó szavai találóan fejezik ki élete és szolgálata tartalmát: „Drága Jézus!”
Amikor 1827-ben apósa meghalt, és felesége nagyobb pénzösszeget örökölt, Groves ezt írta egy barátjának:
„Apósom halála két-három héttel ezelőtt sok tekintetben nagyon megkönnyítette utunkat. Viszont elénk helyezett valamit az emberi szív gyilkos pusztítójából, a pénzből, mégpedig olyan körülmények között, amelyek irányítása nincs hatalmunkban. Imádkozz értünk, hogy ennek a pénznek minden fillérével az Urat dicsőítsük.”
Az akkor még viszonylag fiatal férfinek ez a magatartása megmutat valamit abból a bizalomból, mellyel Urára tekintett, és abból a vágyból, hogy egyedül tőle függjön, az ő ellenőrzése és irányítása alatt álljon.
Életpéldája kihívást jelentett és indítást adott az ifjú Müller Györgynek, a bristoli árvák későbbi atyjának, hogy nagy életfeladatát egyedül Isten ígéreteiben bízva kezdje meg.
Adja Isten, hogy ennek az embernek hitbeli tapasztalatai bennünket is ösztönözzenek, és bizalommal ragadjuk meg mennyei Atyánk kezét, így követve Mesterünket, Aki nem fog minket tapasztalatok nélkül hagyni a hit és a szolgálat útján.
Testvérközösség Értesítő* 1992. júliusi számából
* az Élet és Világosság elődlapja