ISTEN SZÁNTÓVETŐI
(10.)
Frances Havergal
(Havergal Franciska)
A tehetséges leány
Havergal Franciska 1836. december 14-én született az angliai Astleyben. Hívő szülei voltak. Édesapja, a művelt, képzett lelkész zenéhez is értett, sok világi és lelki éneket szerzett.
Franciska rendkívül tehetséges gyermek volt. Hároméves korában már tudott olvasni, és sokszor belemélyedt egy-egy könyvbe, amikor szülei azt hitték, hogy odakint játszik.
„Fanny”, ahogy sok éven át nevezték, négyéves fejjel már olvasta a Bibliát, de egyéb könyveket is.
A szülők felismerték a gyermek kiváló adottságait, és nem sokkal négyéves kora után megtanították írni. Hamarosan elsajátította a francia nyelvet. A zene iránti érdeklődése is korán jelentkezett. Ennek különösen édesapja örült, mert kezdettől reménykedett abban, hogy a gyermek – hozzá hasonlóan – örömöt talál majd a zenében.
Franciska édesapja több száz ének szerzője volt, de a műveiért kapott díjat nem tartotta meg magának, hanem az Úr ügyére fordította.
Természetesen Franciska is játszott a szomszéd gyermekekkel, de inkább mégis olvasott, vagy verset írt. Hétéves korában már egy kötetre való költeménye volt.
Az anyai örökség
A Havergal szülők komoly, istenfélő emberek voltak. A család buzgó imaéletet folytatott. Tizenegy éves volt Franciska, amikor édesanyja súlyosan megbetegedett, és nem épült fel többé. Halálos ágyán magához hívatta leánykáját, és kérte, hogy adja át magát teljesen az Úrnak, tehetségét is az Ő dicsőségére fordítva. Franciska volt a legfiatalabb gyermek, ezért aggódott édesanyja különösen érte. Halála előtt utoljára a gyermek szívére helyezte a legfontosabbat: „Ne felejtsd el: életedet semmi más, csak Jézus Krisztus drága vére tudja tisztává, széppé tenni Isten előtt.” Franciska egész életén át nem felejtkezett el az utolsó anyai intelemről.
Fannynak előrehaladott tudása miatt nem kellett a vele egykorú gyermekekkel iskolába járnia. Magánúton tanult angolt, németet, franciát, hébert, latint, és folyékonyan olvasott ezeken a nyelveken. Tizennégy éves korában egy leánynevelő intézetbe adták. Ez alatt az idő alatt döntött az Úr mellett, és fogadta el Őt személyes Megváltójának. Most tapasztalta meg először azt a tisztaságot, amiről édesanyja beszélt.
„Ez a szó: ,megtisztít' nyitotta meg nekem a reménység ajtaját. Nemcsak azt értettem meg belőle, hogy jöhetek a forráshoz, és lemoshatom a múlt bűneit, hanem ott is maradhattam a forrásban, mely a folyamatos megtisztulás helye.”
A megújult szív első szeretetével Franciska elhatározta, hogy átveszi édesapja gyülekezetében az egyik vasárnapi iskolai csoport vezetését. Tizennégy éves kora ellenére már igen ügyes tanítói képességekkel rendelkezett. Pontos listát állított össze csoportja tagjainak nevéről, lakhelyéről, születésnapjáról, s ez a könyvecske jó támaszték volt abban a törekvésében, hogy a gyermekeknek mindenben segítségükre legyen.
Németországban
16 éves volt Franciska, amikor édesapja ismét megnősült. Az apa gyenge egészsége miatt a család átköltözött Németországba. Fanny itt egy német nevelőintézetbe került. Hamar felfedezte, milyen hiányos környezetének ismerete a megváltás felől. Csalódás helyett kihívásnak tekintette ezt a körülményt. Komolyan törekedett arra, hogy minden helyzetben Urának valódi bizonyságtevője legyen, és ezen keresztül igyekezzék társai érdeklődését felkelteni. Édesapja korábban bevezette a görög nyelv ismereteibe, úgyhogy az Újszövetséget nemsokára eredetiben olvasta. Szorgalmas tanulása mellett azonban nem hagyott fel a versírással sem. Sőt, néhány költeményéhez dallamot is szerzett, és megmutatta ezeket Ferdinánd Hillernek, egy kiváló zenésznek. Hillerre olyan mély benyomást tettek az énekek, hogy megkérdezte Franciskát: nem lenne-e kedve zenét tanulni, hogy a jó zeneszerzés művészetét elsajátítsa. A leány igent mondott.
Némaságra ítélve
A filharmóniai társaság valami módon tudomást szerzett Franciska gyönyörű hangjáról, és meghívta szólóénekesnek. Ez teljesen új, izgalmas, érdekes dolog volt Fanny számára, szebb, mint minden, amiben eddig része volt. Elgondolkozva az ajánlaton, csupán az aggasztotta, hogy Istenről közben megfeledkezhet.
„Teljesen új lehetőség és hatalom hullott váratlanul elém – mondta. - Olyan boldogságot adott, hogy minden más elhalványult mellette. S akkor azért könyörögtem, hogy amennyiben hangom akadályt jelentene lelki életemben, Isten vegye el tőlem ezt az adományt.”
Imáját az Úr meghallgatta. Váratlanul megbetegedett, és elvesztette a hangját. Később felépült, és különböző társaságokkal dolgozott együtt. Énekórákat adott, de maga is folytatta az énektanulást, valamint a versírást, dallamszerzést. Ezt a képességét Istentől kapta, ezért nem hanyagolhatta el.
Népszerű énekek
Egyik legismertebb éneke: „Vedd az éltem, Jézusom” (Magyarországon nem terjedt el). Az ének különös körülmények közt született. Egy napon látogatóban volt barátainál, akiknek házában egy tíztagú társaságot talált, többségükben nem-keresztyéneket. Csaknem mindegyiknek voltak rokonai, barátai, akik hívő szívük buzgóságával régóta imádkoztak értük. A társaság néhány istenfélő tagján sem volt nagyon látható a megváltottak öröme. Franciska mind a tízet elvonultatta gondolatban lelki szemei előtt, és így könyörgött: „Uram, add nekem mindazokat, akik ebben a házban vannak!”
Öt napig időzött ott. Mielőtt elutazott, Isten teljesítette kérését. Mind a tízen döntöttek az Úr mellett, és odaszánták magukat az Ő buzgó követésére. Azok a hívők pedig, akikben kihűlt az első szeretet, mindenestől az oltárra tették életüket, és kérték a Megváltót, hogy használja őket a maga dicsőségére. Akkor írta Franciska ezeket a sorokat.
Vedd az éltem Jézusom, ím tenéked átadom,
Minden órám hadd legyen néked szentelt teljesen.
Vedd át mind a két kezem, mutasd, érted mit tegyen,
Itt a lábam: ints neki, s fürgén utad követi.
Vedd a hangom: csak neked szóljon, s mondjon éneket,
Vedd, Uram, az ajkamat, és helyezd rá szent szavad.
Vedd át minden kincsemet, hű sáfárod hadd legyek,
Képesség és értelem – vedd át, tiéd, Mesterem.
Szívem eddig mást akart – vedd, hogy csendben eltakard,
Nincs más vágya semmi sem, csak hogy templomod legyen.
Vedd szerelmem zálogát, vágyam lényed járja át,
Végy át, Jézus, hadd legyek mindörökre a tied.
Másik ismert énekét Németországban szerezte: „Odadtam életem”. A gondolat ragadta meg először, a szavakból költemény lett, amit lefirkált egy darab dörzspapírra. Újra átolvasva nem tetszett neki a vers, összegyűrte és bedobta a kályhába.
Istennek azonban gondja volt erre az énekre, fel akarta használni a maga dicsőségére. Megőrizte a darabka dörzspapírt, ami már kissé megperzselődött. Fanny észrevette, s megértette, hogy Istennek mégis célja lehet ezzel a szerzeménnyel. Kikotorta a kályhából, és hónapok múlva megmutatta az édesapjának. Az apa figyelmesen végigolvasta, és biztatta a leányt, hogy őrizze meg a verset, mert Isten felhasználhatja. A szöveg később dallamot kapott, s ez az ének az angol és amerikai gyermekek kedvelt vasárnapi iskolai éneke lett.
Az apa, a bölcs oktató
Franciska sokat tanult az édesapjától. Az egyik legfontosabb lecke volt, hogy pénzét bocsássa az Úr rendelkezésére. Az apa sok-sok költeményéből befolyt összes jövedelmét Istennek szentelte, és leánya ezt a maga élete mércéjévé tette. A szerzeményeiért kapott összeget mindig az Úr oltárára rakta. Alkotói tevékenységén kívül folytatta az énektanulást, az óraadást s ezek mellett karvezetői tevékenységet is folytatott.
Az utolsó évek
1873-ban Franciska súlyosan megbetegedett. Svájcba utazott, hogy ott próbáljon gyógyulást találni. Amikor hazatért, ámulatára egy sereg levél várta a legkülönfélébb helyekről, többnyire olyanoktól, akiket egyáltalán nem ismert.
A levélírók közölték, hogy Fanny énekei megörvendeztették, megvigasztalták őket, különösen azokban az időkben, amikor ajtójukon a nyomorúság, a halál kopogtatott.
Sokszor kérdezték Franciskát, hogyan születnek szép költeményei. Azt felelte, hogy nem tud bármikor egyszerűen nekiülni, és hozzáfogni az íráshoz. Az Úrra kell várnia, mert a gondolatok, a szavak Őtőle jönnek.
Franciska küldetése végéhez közeledett. Megírta utolsó költeményét, megszületett az utolsó ének, utoljára állt a kórus előtt – s akkor az Úr hazahívta, 1879. június 3-án. Franciska még csak 42 éves volt. Élete művét egy sereg költemény és lelki ének dicséri, melyek közül néhány a mi énekeskönyvünkben is megtalálható. (279. 299. 345. Dicséretek.)
Testvérközösség Értesítő* 1991. novemberi számából
* az Élet és Világosság elődlapja