ISTEN SZÁNTÓVETŐI
(4.)
George Washington Carver
Rabszolgából természettudós
A rabszolgafiú
A néger származású George az amerikai polgárháború (1861-65) kezdetén született. Édesanyja ismeretlen rabszolganő volt. A rabszolgának semmi joga nincs, tulajdonosa azt tehet vele, amit akar. Amerikában 1865-ben kimondták a rabszolgaság eltörlését. George anyja először fia életéért küzdött, azután a sajátjáért. A háború alatt ugyanis mindkettőjüket elrabolták, de a sietségben anya és gyermeke elszakadtak egymástól, s a rabszolganőnek nyoma veszett.
Mikor a rablók felmérték, hogy az elhurcolt gyerek sokkal véznább, gyengébb, semhogy hasznuk lehetne belőle, eladták őt egy Carver nevű családnak. Carverné természetesen nem sejtette, honnan való a fiú, a nevét sem tudta. Egyszerűen elnevezte George Washington Carvernek.
Fiatal éveiben George állandóan betegeskedett, gyengélkedett. Később, amikor felserdült, sem tudott semmilyen nehéz testi munkát végezni. Bár fehér nevelőszüleit nagyon szerette, sokat gondolt édesanyjára. Soha többé nem látta. Gyakran ábrándozott, hogy vajon hol lehet, mit csinálhat. A kis kunyhó, mely egykor otthona volt, élénken emlékezetében maradt.
Vonzódása a természethez
Tíz éves lehetett, amikor nagy érdeklődés ébredt George-ban a természet iránt. Órákat töltött a mezőn, és gondosan szemügyre vett minden fűszálat, minden kis virágszirmot. Sokszor rajzokat készített a növényekről. Később nemcsak lerajzolta, ki is festette ezeket a képeket.
Igen, szerette a természetet – de Istent, a teremtőt is.
Néger származása miatt sokan elkerülték. Ezért hosszú időket töltött azzal, hogy Urával, Jézus Krisztussal beszélgetett. Tudta, hogy Jézus előtt nem lényeges, fehér-e a bőre vagy fekete. Minden tervét, minden szándékát megbeszélte Istennel. Idős korában bizonyságot tett róla, hogy Isten kezének munkája nyomán lett jó tudós belőle.
Önkéntes tanulás
George eleinte arra is képtelen volt, hogy az iskolába elmenjen, de szorgalmasan lapozgatta az ábécés könyvet. Hasra feküdt a kemény padlón, és naponta betűzgette egyik szót a másik után. Kezdetben nehezen ment a betűk tanulása, de eltökélt szándéka volt, hogy írni-olvasni megtanul. Ezért nem nyugodott, hanem napról napra buzgón forgatta az olvasókönyvet.
Egy idő múlva úgy érezte, hogy talán most már elmehetne az iskolába. Messze volt az iskola otthonától, neki semmi pénz nem állt rendelkezésére, tanulni azonban nagyon szeretett volna. Akkoriban a törvény még nem kötelezte a gyerekeket, hogy iskolába járjanak. George-ot sem küldték a szülei. Szabad elhatározásból ment, mert égett benne a tudásvágy. Kemény volt az iskolapad, társai sem viselkedtek valami barátságosan vele szemben. Őt azonban egy dolog érdekelte: a tanulás. Mással nem törődött. Ha viszont látott valakit a fiúk közt, akivel senki nem barátkozott, az ilyet azonnal pártfogásába vette. Igyekezett mindenkivel szemben barátságosnak, szeretetteljesnek lenni.
Kemény munka
A Carver-ültetvény elhagyása után az első éjszakát egy lóistállóban töltötte. Ennivalója nem volt, valami kereset után kellett néznie. Házról házra járva alkalmi munkákkal próbálkozott. Hosszas keresés után egy család felfogadta házi szolgának.
George nagyon örült a munkának, gazdái pedig igen megszerették. Keményen kellett dolgoznia, de soha nem panaszkodott a hosszú munkaidő miatt. A szorgalmas munka mellett játékra egyáltalán nem maradt ideje. Korán kelt, hogy minél többet elvégezhessen az iskolába indulás előtt. Amikor onnan hazatért, újra kezdődött a munka: mosogatás, padlósúrolás, a tehenek megfejése, disznók etetése.
Az iskolában szinte mindenki kifigurázta. Nemcsak azért, mert igen nehezen ment neki az olvasás, hanem mivel ő volt az egyetlen néger a tanulók között. Fehér osztálytársai kijelentették, hogy négereknek nincs szükségük művelődésre. Nem sok idő múlva azonban ugyanazok az osztálytársak kénytelenek voltak elismerni, hogy ez a néger fiú – bár még csak 11 éves volt – az egész iskola legokosabb tanulója. George igen keményen megdolgozott a tudásért, de nemsokára túlszárnyalta tanítóját is.
Édesanyja kunyhójában
George Washington Carver 17 éves korában visszatért a Carver-ültetvényre. Milyen büszkék voltak nevelőszülei, mikor fiuk beszámolóját végighallgatták! Eszükbe jutott, hogy annak idején egy ló árán vásárolták meg.
George hét évig járt iskolába. A természet iránti szeretete nem csökkent. Hazaérkezése utáni első reggel korán felkelt, bebarangolta az ültetvényt, és a növényeket figyelte. Minden virágfajtát gondosan megvizsgált.
Aztán sikerült megkeresnie azt a kunyhót, mely egykor otthont nyújtott neki. A kis hajlékot igen roskatag állapotban találta, neki mégis drága emlékei fűződtek hozzá. Hiszen anyja otthona volt – és az övé is. Megindultan lépett be a csaknem üres helyiségbe. A sarokban még ott állt az egyszerű, ócska ágy, vele szemben egy összetört szék s egy rozoga polc. Minden egyebet széthordtak az emberek. George letörölte a könnyeket, amik szemét elborították, aztán megfordult, kilépett a házból, hogy soha többé vissza ne térjen.
Az egyetemen
Eltelt a nyár, s George újra vágyat érzett az iskola után, de valami olyan helyre akart kerülni, ahol többet tanulhat. Kijárta a középiskolát, s most természettudománnyal akart foglalkozni – botanikával (növénytannal), mivel a virágokat annyira szerette. Különböző főiskolákon próbálkozott, de néger származása miatt mindenhonnan elutasították. Végül felvették egy egyetemre. Itt megszerezte a mezőgazdasági szakon az akadémiai fokozatot. Később ugyanezen az egyetemen a természettudományi kar vezetője lett.
Aztán egyik asszisztensének sikerült meggyőznie a professzorokat, hogy néger ember nem tölthet be ilyen magas posztot. George Washington Carver elveszítette az állását, de tudta, hogy ez nem a „véletlen” műve volt. Bízott benne, hogy Isten áll az események mögött. Rájött, hogy így több ideje marad kutató munkára. Segített a farmereknek megtalálni az állatállomány pusztulásának okát. Vizsgálta az élelmiszert, a virágokat.
George felfedezéseinek titka
George egyik legnagyobb felfedezése a földimogyoró volt. Zsírt, ecetet, fűszert, nyomdafestéket, műanyagot, szappant, kávét, alkoholmentes italokat, fapácot és sok egyebet állított elő belőle.
Míg más tudósok a mikroszkópjuk mellett görnyedtek, és meg kellett állapítsák, hogy munkájuk hiábavaló, a néger George Washington Carver imával töltött sok időt. Hite által és azon keresztül, hogy figyelt Isten vezetésére, kutatásait siker koronázta. Minden újabb problémát és minden újabb felfedezést Isten elé vitt hosszan elcsendesedve, és várta Urának útmutatását.
Ez az ember, akiből Isten szeretete sugárzott, sok gyomnövényt változtatott hasznos táplálékká és pusztaságokat gyümölcsöző kertekké. Számtalan embernek – fehérnek, feketének – nyújtott ezen keresztül segítséget, akik munkáját nagyra értékelték.
Ismertető jele: az elkoptatott Biblia
Barátok és idegenek, köztük a világ neves emberei keresték fel George Washington Carvert kis laboratóriumában. Bárki volt a látogató, Carver mindenkinek bizonyságot tett Jézus Krisztusról, és arról, ami a Szentírásban található felőle. Legszívesebben Jézus példázatait olvasta. Agyonolvasott Bibliája mindenki előtt bizonyította, milyen sok időt tölt Isten Igéjének tanulmányozásával.
George 1943.január 5-én halt meg. Utolsó szavai ezek voltak: „Készen van számomra a lakóhely – a másik világban.”
Bár az egykori rabszolgafiú soha nem ment ki a missziói mezőre, nem volt lelkész, sem prédikátor, Jézus mégis emberek százai előtt használta őt és bizonyságtételét.
Isten ma is felhasználja a hívő tudósokat, orvosokat. Gyermekeit arra inti, hogy munkájukat becsületesen végezzék, és tegyenek bizonyságot Urukról. Lehetne életünk mottója George Washington Carver egyik költeménye:
„Isten felkészített a szolgálatra,
Ő adta ép kezed és két jó lábadat,
Az értelmedet is Ő igazgatja -
Szolgáld hát mindeneddel Uradat!”
Testvérközösség Értesítő 1991. áprilisi számából
* az Élet és Világosság elődlapja