ISTEN SZÁNTÓVETŐI
(3.)
Hans Krebs
Parasztifjak tábora
Mély és maradandó nyomokat hagytak azok a csendeshetek, amelyeken az első szeretet tűzében égő fiúk találkoztak. Parasztifjak táborának nevezték ezeket az alkalmakat. Egyik különösen emlékezetes maradt Hans számára.
Huszonhatan voltak együtt. Furcsa, nyomott hangulat uralkodott közöttük. Hans kétségbeeséssel küszködött, azt hitte, hogy ő akadályozza a Szentlélek munkáját. Kiment az erdőbe, és buzgón könyörgött az Úrhoz: mutassa meg, mi állja útját a győzedelmes áttörésnek. Szorongásában olyat élt át, amit aztán soha többé. Az Úr egész világosan megmutatott neki kettőt a fiatalok közül, akik démoni megkötözöttség alatt álltak.
Hans közölte élményét a vezető lelkésszel, aki először nem akart hinni neki. Hans kérésére azonban még aznap a veszélyes és sötét okkult, démoni területekről beszélt, és akkor minden kiderült a két fiúról. Saját vérükbe mártott tollal aláírtak egy fogadalmat Sátánnak, hogy lehetőleg minél több csendeshéten részt vesznek, és igyekeznek Isten munkáját megakadályozni. Hans egész éjjel imádkozott hat másik hívő fiúval a két megkötözött szabadulásáért. Hajnali háromkor az egyik iszonyú ordítással kirohant a házból, és hazautazott. Fél óra múlva bejött a másik, és kérte, hogy imádkozzanak, énekeljenek vele. Őszintén szabadulni akart.
Napokig tartó küzdelem után valóban megszabadult, és boldogan, vidáman tért haza. A másikról, aki elfutott a kegyelem szorongatása alól, később megtudták, hogy az ördög nem hagyott nyugtot neki, míg fel nem akasztotta magát.
A táborban viszont megszűnt a félelmetes légkör, és a fiúk közül sokan átadták életüket az Úrnak.
A csendeshetek előtt a hívő fiatalok általában hívogattak csoportosan énekelve és meghívót osztogatva. Persze sokszor arattak gúnyt és csúfolódást ezért.
Az egyik faluban Hans kiszemelte magának a „legvagányabb” fickót, aki megrögzött káromkodó volt, és meghívta a táborba. A legénynek tetszett is az ötlet, hogy egy teljes hétre megszabaduljon a nehéz paraszti munkától, csak meg kellett szereznie gazdája engedélyét. Hans magára vállalta ennek az elintézését.
A gazda nagyot nézett, hogy az ő „Fricije” hajlandó lenne ilyen helyre elmenni, és megkérdezte:
- Miért éppen ezt a falurosszát akarjátok elvinni?
Hans visszafordította a kérdést:
- Miért tartja éppen ezt a falurosszát olyan régóta a szolgálatában?
Azért – felelt a gazda -, mert három helyett dolgozik, bár öt helyett káromkodik.
- Na, látja – mondta Hans -, pontosan ilyen embereket keresünk!
Tudta, hogy ha ez a fiú megtér, a falu egész ifjúsága követni fogja. A gazda kis tétovázás után engedett, miután Hans megígérte, hogy a helyettest ő fizeti.
Vasárnap, a megnyitón Frici nem jelent meg. Este nyolc óra körül viharzott be a kerékpárján, valósággal szakadt róla a verejték. Hans kérdésére megmagyarázta, hogy miután elengedték, az istállót és a jószágot kifogástalan állapotban akarta a helyettesnek átadni. Hans ezt jó jelnek látta. A jelenlevő hívő fiúk közül természetesen többen hordozták őt imádságban. Szerdán rejtélyesen eltűnt, és csak késő este bukkant fel ismét. A kérdésre, hogy merre járt, azt felelte:
- Már nem bírtam ki tovább, haza kellett mennem, hogy gazdámnak megvalljak mindent, ahol becsaptam, hazudtam és megloptam. Néhány szomszédnál is rendbe kellett hoznom egyet-mást.
Milyen boldogok voltak a hívő munkatársak, hogy Isten elkezdte munkáját Frici életében!
Jókora batyu volt, amit ennek a fiúnak le kellett raknia az Úr keresztjénél. Egy hét múlva azonban mint tökéletesen új ember utazott haza, és úszott a boldogságban.
Hans két hét múlva felkereste Frici gazdáját, hogy beváltsa ígéretét, és kifizesse a helyettes munkabérét. A gazda nem győzött eleget mesélni róla, milyen furcsa dolgokat élt át béresével.
-Valami külön örömöt akartam szerezni – mondta-, és vettem neki egy új ostort. Ő azonban, amikor átvette, kettétörte, és bedobta a tűzhelybe. Aztán kijelentette: 'Gazdám, mától kezdve nem használok többé ostort, verés nélkül akarom hajtani a lovakat!'
Még jobban elámultunk, amikor láttuk, hogy Frici jön ki az istállóból karján a macskával. A szerencsétlen jószág három éven át csak rúgást kapott tőle. Mellette kullogott Káró, a kutya, ami eddig mindig nagy ívben elkerülte őt. Esténként Frici együtt ül a falusi fiúkkal, és Bibliát olvas velük, közben elmondva, mit élt át köztetek. Néhányszor már a lelkész is eljött, és velünk együtt ámul, hogy mit csinált Isten az egykori gazfickóból. Ki is jelentette, hogy Fricinek nemsokára beszélnie kell a templomban.
Fél év múlva Frici belépett a bibliaiskolába. Misszionárius lett belőle, és magas koráig Jézus boldog bizonyságtevője maradt.
Az eltűnt bélyegalbum
Hansnak nemcsak örvendetes tapasztalatokban volt része; történt vele igen szomorú dolog is.
Szülővárosának kis kávézójában egy napon tűz ütött ki. A tulajdonos rendkívül gazdag ember hírében állt. Mesébe illő bélyeggyűjteménye volt. Egyik szobájában köröskörül polcok álltak, rajtuk egymásra rakva remekebbnél remekebb albumok. Szerencsére ezek nem égtek el, csak az elejük kissé megpörkölődött. A tető viszont oltás közben beszakadt, renoválni kellett a házat. A tulajdonos Hansot bízta meg a kályha lebontásával. Mellesleg elpanaszolta, hogy a legértékesebb albuma elveszett. Olyan drága bélyegek voltak benne, hogy – mint mondta – tíz házat lehetett volna venni az árukból. A szerencsétlen bélyeggyűjtő vigasztalhatatlan volt, már azon gondolkozott, hogy felakasztja magát.
- Ehhez nincs joga – figyelmeztette Hans elszörnyedve -, hiszen mástól kapta az életet.
Maradt még elég bélyege, adjon el azokból, és bőven lesz pénze.
- Magának sejtelme sincs arról, hogy mit ért az az album – kesergett a tulajdonos. Olyan
bélyegek voltak benne, amiket ma már senki sem ismer. Némelyik 10 000 márkát is ért.
Hansnak valóban sejtelme sem volt akkor a bélyegek értékéről, és azt hitte, hogy a tulajdonos agyára ment a tűzeset. El sem hitte, amit az illető mondott neki.
A kályha bontása közben viszont talált a csőben két albumot. Sietett vele a kárvallotthoz, de ő szomorúan legyintett.
- Ezek nem érnek semmit. Ha akarod, megtarthatod.
Hansot a bélyegek nem érdekelték, az egészet az öccsének ajándékozta. Mikor azonban a törmeléket össze akarta söpörni, újabb albumokra bukkant. Aha, gondolta, úgy látszik ez az ember az értékeit a kályhába rejtette! Ismét megmutatta a tulajdonosnak, amit talált, de ő csak a fejét rázta:
- Nincs közte, amit keresek.
Már az utolsó sor cserépnél járt Hans, amikor valami puha akadt a kezébe. Kiszabadította, és a tulajdonos leírása után azonnal felismerte, hogy ez a keresett album. Bedugta a kabátzsebébe, és amikor a bélyeggyűjtő megjelent, örömmel át akarta adni. De abban a pillanatban megszólalt szívében a kísértő: „Hans, tartsd meg a bélyegeket. Ha valóban olyan értékesek, tíz év alatt lassanként eladod, és virágzó üzletet nyithatsz az árából. Tíz év múlva ez az ember már nem él, és senki nem fogja tudni, honnan szerezted a pénzt. Szerencsés fickó leszel!”
Akármilyen hihetetlen, de megtörtént: Hansot, aki megtérése óta olyan boldogan járt együtt Mesterével, az ördög el tudta csábítani. Maga sem értette később, hogyan eshetett meg, de nem adta oda az albumot, pedig a keze már a kabátzsebében volt, hogy elővegye. Hazavitte magával, és egész éjjel nem volt nyugta miatta.
Irtózatos napok és éjszakák következtek. Három napig megállta, hogy magánál tartotta a bélyeggyűjteményt, pedig újra meg újra megfogadta, hogy visszaadja. Az ördög ellenben azt súgta a fülébe: „Ha most visszaadod az albumot, a tulajdonos kitétet az újságba, és szégyenbe hozod az ifjúsági egyesületet, sőt gyalázatba kevered az egész keresztyénséget.” És Hans engedett a kísértőnek.
A tulajdonos aztán hirdetést tett közzé a helyi lapban, és 1000 márka jutalmat helyezett kilátásba a becsületes megtalálónak. Ez akkoriban valóságos vagyont jelentett. Hans heti keresete nyolc márka volt.
Nem lehetne legalább ezt az 1000 márkát biztosítani? - alkudozott magával a fiú.
Lelkének nyugtalan hányódásába az ördög valósággal belevigyorgott. „Szép kis keresztyén vagy! Mindenütt bizonyságot teszel Jézusról, teli tüdővel énekelsz róla, másokat is meg akarsz nyerni a neki való szolgálatra, és közben te vagy a város legnagyobb gazembere. Legjobban teszed, ha fogsz egy kötelet, és felakasztod magad, vagy beleugrasz a folyóba!”
Negyedik napon Hans nem bírta tovább. Így szólt magában: „Jöjjön, aminek jönnie kell, az albumot azonnal visszaviszem!” Meg is tette, elmondta egész vívódását, összetörve bocsánatot kért, és elismerte, hogy gyalázatos gazfickó.
- Tegye ki az esetet az újságba, vagy csináljon velem, amit akar! - mondta.
És hogy válaszolt az illető? Könnyek között megölelte, megcsókolta a fiút, és nagylelkűen megbocsátott neki.
Képzelhető, milyen mázsás súlytól szabadult meg Hans lelkiismerete. Még sokáig szégyenkezett utána, hogy az ördög így behálózta, s egy egész éjszakán át könyörgött és esedezett, hogy ezt a rettenetes bűnt bocsássa meg az Úr. Isten pedig megajándékozta a bűnbocsánat bizonyosságával.
(Folytatjuk)
Az Élet és Világosság 1993. szeptemberi számából