ISTEN SZÁNTÓVETŐI
(11.)
Ira D. Sankey
Az éneklő család
2Tim 3,15-ben azt
olvassuk:„...hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat...” Ira David
Sankey is járatos volt a Szentírásban gyermekségétől fogva; szüleitől tanult,
akik a Biblia mellett nagyon szerették a lelki énekeket is.Isten Igéjével korán
megismerkedett. Hideg téli estéken a szülők kilenc gyermekükkel körülülték a
kandallót, és ismert, régi lelki énekeket énekeltek. David különösen élvezte
ezeket. Nyolcéves korára sokat megtanult közülük, és lelkesen fújta a
többiekkel.
Tizenhét éves volt, amikor apja
egy bank elnöke lett. David magasabb iskolákba járt, jó kiképzést kapott,
sokkal jobbat, mint a korabeli fiúk legtöbbje.
A főiskolára kerülése előtt
fogadta el Jézus Krisztust személyes Megváltójának. Buzgón kivette a részét
minden gyülekezeti munkából. Énekkart vezetett, szólót énekelt, és volt egy
vasárnapi iskolai csoportja is. Minden alkalomra gondosan felkészült, hogy
valamennyi felmerülő kérdést helyesen megválaszolhasson.
Első lépés az énekes
szolgálathoz
Húszéves volt Ira D.Sankey, amikor
a hadsereghez került. Folytatta ott is az istentiszteleteken való éneklést, és
sokat segített a tábori lelkésznek. Esténként gyakran körülülték katonatársai,
és hallgatták az énekét.
1863-ban megnősült, az egyházi
kórus egyik tagját vette feleségül. Isten három nagyszerű fiúval ajándékozta
meg őket.
Sankey az amerikai YMCA
(Keresztyén Fiatalemberek Egyesületet) munkájában is részt vett. Sokféle
egyházban, gyülekezetben, üléseken és konferenciákon énekelt. Műsorában csak
evangéliumi énekek szerepeltek, és szolgálatáért soha nem fogadott el pénzt.
Egyszer jelen volt az
indianapolisi YMCA egyik összejövetelén. Megtudta, hogy valamelyik imaórán
Moody fog szolgálni, s ezért ment oda. Azon az alkalmon énekelte Sankey a jól
ismert éneket: „Egy forrás van, melyből fakad bűntörlő, drága vér...”
Istentisztelet után Moody odament hozzá, és megkérdezte, mi a foglalkozása.
Sankey megmondta, hogy állami szolgálatot végez. Mire Moody azt felelte: „Fel
kell adnia ezt a hivatást. Nyolc éve keresek egy ilyen embert, mint ön.”
Közös munka Moodyval
Ira D. Sankey először nem volt
egészen biztos afelől, hogy valóban fel kell-e adnia munkáját. Akkor Moody
megkérdezte, találkozzék vele megadott időben egy bizonyos utcasarkon. Mikor
Sankey megérkezett, Moody elébe rakott egy ládát, s felszólította, hogy álljon
rá és énekeljen. Sankey engedelmeskedett, és hamarosan egész tömeg sereglett
köréjük. Moody prédikálni kezdett, az emberek meg egyre jöttek, jöttek. Már
belátni sem lehetett őket, úgyhogy Moody kijelentette: vonuljanak az operába,
ott folytatják az összejövetelt. Néhány percen belül megtelt az épület. Sankey
ezek után mégis döntött, hogy feladja állami hivatalát, és együtt munkálkodik
Moodyval evangelizáló útjain.
A két férfi chicagói tartózkodása
alatt betegeket látogatott, délben imaórát, este pedig tömeg-istentiszteletet
tartott.
1871. október 8-án, vasárnap este
éppen egy nagy összejövetelen voltak, amikor tűzoltókocsik hangjára lettek
figyelmesek. Kiütött a nevezetes chicagói tűzvész, ami sok házat porig égetett.
Az összejövetelt azonnal megszakították, az emberek közül egyesek hazarohantak,
mások a szabadba, hogy az emésztő lángok elől meneküljenek.
Moody és Sankey elszakadtak
egymástól. Sankey az egész éjszakát egy csónakban töltötte a Michigan-tavon.
Onnan volt kénytelen végignézni a nagy város pusztulását. Két hónap telt el,
mire a két barát ismét egymásra talált. Újra megkezdték a chicagói
összejöveteleket. Csakhogy most semmi biztos szállás nem állt rendelkezésükre.
A kápolna egyik sarkában aludtak, ahova a kíméletlen téli szél sokszor a havat
is befújta.
Sankeynek egy zenész barátja
teljes idejű alkalmazást kínált igen magas fizetéssel, ha kész elkísérni őt
körútjain és koncertjein énekelni. Csalogató ajánlat volt ez Sankey számára.
Dávid, aki mint hívő keresztyén magát teljesen az Úrnak adta, mégsem fogadta el
az állást. Élete Istené volt, ezért úgy döntött, hogy Moodyval marad, és
énekével hirdeti az evangéliumot.
A két ember természete igen
különbözött egymástól, Isten mégis felhasználta szolgálatukat. Moody
prédikációi sokszor felrázták, megriasztották a hallgatóságot, Sankey énekei
gyógyítgatták, megvigasztalták.
Európába is eljutottak, s az
emberek itt is tömegesen jöttek és tértek meg szolgálataik nyomán. Alig
fejezték be az egyik evangélizációt, már a következőre hívták őket. Így utazott
Isten két áldott embere országról országra. Az egyik prédikált, a másik
énekelt. Sokszor pihenésre sem jutott idejük, de az első helyet mindig Istennek
adták, ezért kitartottak. Egyetlen céljuk volt, hogy embereket Jézushoz
vezessenek.
Előfordult, hogy Sankey éneke
alatt a tömeg sírni kezdett. Máskor hála, öröm ragadta magával őket. Az áldás
azonban soha nem maradt el. Valaki, aki egy este Sankeyt énekelni hallotta, így
nyilatkozott: „Ez volt a legmeggyőzőbb prédikáció, amit valaha hallottam.”
Ira D. Sankey, a bariton hangú
énekes prédikátor, aki csengő, tiszta hangjával olyan hűségesen szolgálta Isten
országa ügyét, 1908. augusztus 13-én hazatért Urához.
Testvérközösség
Értesítő * 1991. decemberi számából
* az Élet és Világosság elődlapja