ISTEN SZÁNTÓVETŐI
(8. rész)
Bunyan János,
aki börtönt viselt Jézusért
Az üstfoltozó fia
Az életrajzok java része jelentős emberekről – prédikátorokról, énekesekről, misszionáriusokról – szól, akik Istenért nagy dolgokat vittek végbe.
Ebben a történetben olyan emberrel ismerkedünk meg, aki csak házasságkötése után jutott Istenben való hitre. Később írta meg világhírű könyvét: „A zarándok útját”. Ezt a könyvet több mint száz nyelvre lefordították. Később átdolgozták gyermekek és fiatalok számára is.
Bunyan János 1628 novemberében született az angliai Bedfordban. Nem mondható el róla, hogy hívő környezetben nőtt fel – szülei nem hittek Istenben. Az ősök közt akadt kocsmáros is, akinek komoly összeütközése volt nem egyszer a hatósággal. Tizenkétszer börtönözték be illetve büntették az illetőt, mert becsapta a vevőit.
János nagyapja üstfoltozó volt. Állandóan utazott szerte az országban, házról házra járt, fazekat, lábast árult és javított mindenféle üstöt. János édesapja felnőve átvette e mesterséget, és maga János is ezt örökölte később az apjától.
Menekülés a halálból
Sokat nem tudunk Bunyan János gyermek- és ifjúkoráról, csupán annyit, hogy szegény és hitetlen családból származott. Alig volt része valami kiképzésben, de írni, olvasni tudott, amikor kikerült az iskolából, és munkát vállalt, hogy a családot támogassa.
Nem mondható el róla, hogy valami derék fiú volt. Néha – úgy tűnt – egyáltalán nem tudta, hogy kell rendesen viselkedni. Minden elképzelhető csínyt elkövetett. Rászokott a hazudozásra, káromkodásra. Az időseket nem nagyon tisztelete. Volt azonban valami, amit nagyon szeretett, mégpedig a sport, s ezen a területen sikereket ért el. A város egyik legjobb atlétájának számított.
Mivel János otthon meglehetősen boldogtalannak érezte magát, 16 éves korában elhatározta, hogy beáll a hadseregbe. Több mint két éven át katonáskodott. Utána látszólag minden életkedvét elveszítette. Anyja és lánytestvérei időközben meghaltak, János azt sem tudta, hol verjen tanyát. Isten azonban őrködött élete felett, mert különös terve volt vele.
Még katonáskodása idején egyik nap a támadásra kirendelt csapatba osztották. Az élete forgott kockán. Utolsó pillanatban a riadó előtt valaki mást állítottak a helyére. Ez az ember elesett a csatában. Mikor János tudomást szerzett róla, mélyen megrendült. Úgy érezte, valami határozott célból maradt életben. A komoly gondolatokat azonban hamar elhessegette magától, elfelejtette, hogy hajszál híján menekült meg a halálból, és ismét belevette magát a kicsapongó életbe.
Korai házasság
János sokszor álmodott az örökkévaló dolgokról. Ha aztán felébredt, elhatározta, hogy nem vétkezik többé. De már néhány perc múlva megfeledkezett jó szándékáról, és ismét bűnbe esett. Abban világossága volt, hogy bűnös. Tudta, hogy a csalás, káromkodás, hazugság Isten szemében utálatos, de nem volt képes megváltozni.
Bunyan János 19 éves korában nősült. Felesége istenfélő családból származott, az Igét gyermekkorától ismerte. Ezért gyakran beszélt férjének Isten dolgairól.
Jánosban nem sok maradt az iskolában felszedett írás-olvasás tudományából, felesége azonban biztatta és segítségére volt, hogy elolvasson néhányat azokból a könyvekből, amiket az ő édesapja ajándékozott nekik. Ezenkívül újra meg újra barátságosan emlékeztette férjét a megtérés szükségességére. János sokszor megpróbált új életet kezdeni, vallásosnak lenni, mert úgy gondolta, hogy ez elég. Vasárnaponként kétszer is elment feleségével a templomba. Felhagyott az átkozódással, és megkísérelt egymás után szakítani a bűneivel, míg már-már maga is elhitte, hogy megjavult. Ismerősei látták megváltozott életét. Pedig mindezek ellenére nem járt az igazságban, mert szívét még nem adta át Jézus Krisztusnak. Annyi volt az egész, hogy külső életében bizonyos dolgok megváltoztak.
János még mindig edények eladásával és lyukas üstök foltozásával foglalkozott. Ahogy egy napon végigment az utcán kiabálva szokása szerint, hogy „lábasokat, fazekakat javítok”, három asszonnyal találkozott. Látszott, hogy szegények, mégis volt bennük valami, ami János figyelmét felkeltette. Az Úr Jézusról beszéltek.
János sosem képzelte, hogy az öröm együtt jár a vallásossággal, de miközben ezekkel az asszonyokkal beszélt, megvilágosodott előtte, mi az igazi keresztyénség. Megtudta tőlük ugyanis, hogy bizonyos külső változások által még nem lesz hívő az ember. Az asszonyok Isten szeretetéről beszéltek, arról, hogy odaadta Fiát, az Úr Jézust, Aki meghalt értünk. Bunyan János azon a napon hallotta először a Krisztusról szóló igazi evangéliumot.
Áttörés
A beszélgetés után János hazament, és belemélyedt a Bibliába. Elkezdte rendszeresen olvasni, és amikor csak tehette, felkereste ezeket az asszonyokat, hogy beszélgessen velük. Előfordult, hogy olyasmit kérdezett tőlük, amire nem tudtak választ adni. Ilyenkor egy bizonyos Gifford úrhoz mentek, és tőle kértek tanácsot.
Minél tovább olvasta János a Bibliát, minél többet beszélgetett az asszonyokkal és faggatta Gifford urat, annál világosabb lett előtte, milyen nagy bűnös. Sokszor felment kis háza padlására, ahol sírva imádkozott. Néha úgy gondolta: annyi a bűne, hogy Isten sosem bocsáthat meg neki.
János egy napon megbetegedett. Nagyon letört állapotba került. Nem tudott szabadulni bűnnel teli szívének gyötrelmétől. Betegsége alatt elolvasta Luther Márton egyik könyvét. Nem sokkal ezután átadta szívét és életét az Úr Jézusnak: Isten gyermeke lett.
Ez persze nem jelentette, hogy egy csapásra megszűnt minden problémája. Az 1655-ös esztendő sok gondot hozott magával. Először meghalt kedves barátja, John Gifford lelkész, aki olyan nagy segítséget jelentett számára. Rövid idővel később pedig elveszítette drága feleségét. Majd ő lett halálos beteg. Isten azonban megtartotta az életét.
Felesége halálakor János úgy érezte, hogy ez már több, mint amit el tud viselni. De meg kellett tapasztalnia, hogy Megváltója, az Úr Jézus nem hagyta el.
Letartóztatva
Miután Bunyan élete most már az Úr tulajdona lett, elhatározta, hogy kereskedői útjain bizonyságot tesz Mesteréről. Adás-vétel közben mindig úgy fordította a szót, hogy mondhasson valamit Jézus Krisztusról. Isten megáldotta őt hivatásában, sokkal jobban ment az üzlet, mint valaha. Így több emberrel is került kapcsolatba, s a bizonyságtételre is gyakrabban nyílt alkalom.
Volt abban az időben Angliában egy törvény, mely szerint lelkészeken kívül senki nem prédikálhatott. Bunyan János azonban Isten Igéjéhez tartotta magát: „Menjetek el széles e világra, és hirdessétek az evangéliumot minden népnek.” Úgy határozott, hogy inkább Istennek engedelmeskedik, mint embereknek. Folytatta tehát munkája közben a prédikálást.
1659-ben újra megházasodott. Feleségét Elisabethnek hívták. Talpraesett, ügyes asszony volt, komoly segítsége a férjének. Gondoskodott róla, meg a négy gyermekről is, és bátorította Jánost, hogy ne hagyja abba a prédikálást.
Aztán változás történt az angol kormányzásban. Új törvényeket léptettek életbe. Az egyik kimondta, hogy minden olyan személyt, aki nem felszentelt lelkész és prédikálni merészel, börtönbüntetéssel kell sújtani. Bunyan nem akart véteni hazája törvényei ellen, de tudta, hogy elsőrendű kötelessége Istennek engedelmeskedni, s csak aztán embereknek. Egy ideig elváltoztatott öltözetben, bujkálva folytatta a bizonyságtevést, de csakhamar rájött, hogy ez nem igazi módja az evangélium hirdetésének. Ezért újra merészen előállt a prédikálással. Egy napon valamelyik közeli faluba hívták meg szolgálni. Barátai figyelmeztették, hogy a rendőrség szemmel tartja, és megpróbálták visszatartani. Bunyan azonban tudta, hogy Isten vele lesz. Ezért engedett a hívásnak, és elment.
Alig kezdte meg a prédikációt, egy rendőr odalépett hozzá, letartóztatta, és a bíró elé vitte. Kilátásba helyezték a szabadlábra helyezését, ha megígéri, hogy nem prédikál többé. János azonban ezt nem tudta megígérni. Talán Péter apostolra gondolt, aki sok-sok esztendővel azelőtt állhatatos maradt.
12 évi börtön
A törvényszéki tárgyaláson János meg sem szólalhatott. Nem vihetett tanút, nem védhette magát. Kimondták bűnösségét, és börtönbe vetették. Háromhavi fogságra ítélték azzal, hogy ennek lejárta után csak akkor bocsátják szabadon, ha megígéri, hogy nem prédikál többé. Amennyiben ezt megtagadja, felakasztják.
Végre az ítélethirdetés után a rab engedélyt kapott a szólásra. Ezt mondta: „Ha ma szabadon engednének, holnap újra prédikálnék. Isten engem úgy segéljen.”
Bunyan János börtönbüntetése nem járt le három hónap múlva – 12 hosszú évig tartott. Bármikor kiszabadulhatott volna, ha megígéri, hogy nem beszél többé Jézus Krisztusról. Bunyan János azonban szerette az Urat, tudta, hogy nem hallgathat róla még akkor sem, ha emiatt feleségétől, gyermekeitől elszakítva börtönben marad, és nem tud szeretteiről gondot viselni. Pedig nagyon szerette a családját. Üzlete is fellendült, ezenkívül életeleme volt a napfény, a friss levegő. Örülni tudott a kék égboltnak, a zöld mezőnek. Mégis inkább vállalt tizenkét évi fogságot a börtön mélyén, mert szerette Urát és szolgálni akarta Őt.
A börtön mocskos volt, sötét és túlzsúfolt. A rabok közül sokan valami betegségben sínylődtek, és többen ezek miatt az állapotok miatt pusztultak el. Egy helyiségben több mint 50 ember szorongott. Gyilkosok, rablók voltak közöttük, de olyanok is akadtak, akiket csak azért zártak be, mert nem az államegyház istentiszteleteire jártak, hanem szabadon prédikáltak, ahogy az Úr vezette őket.
Bunyan János hamar felismerte, hogy prédikálnia kell ezeknek az embereknek. Ezt meg is tette, s utána többen csatlakoztak hozzá rendszeres imádkozásra.
Igen kemény volt a 12 évi fogság, Bunyan azonban nem fecsérelte ott az idejét. Minden percet kihasznált, olvasta Isten Igéjét, imádkozott – és írt. Ott jött létre híres könyve „A zarándok útja”.
Új lehetőségek
43 éves volt Bunyan János, mikor végre elbocsátották a börtönből. Meghívást kapott, hogy fogadja el a bedfordi baptista gyülekezet lelkészi állását. Igent mondott, s a következő 16 évben ott szolgált. Azonban nemcsak a helyi gyülekezetben hirdette az Igét, hanem több más városban, így Londonban, Cambridge-ben is. Prédikált egyetemi hallgatók előtt, utcai összejöveteleken, sokszor valami öreg épületben. Bár gyakran megfenyegették, de többé nem vetették börtönbe.
Bunyan Jánost gyakran felkérték házi, családi alkalmak tartására és mindenféle baj orvoslására is. Egy napon megszökött a szomszédék fia. Bizonyos idő eltelte után a gyerek hajlandónak mutatkozott a hazatérésre, de akkor már a szülők zárkóztak el a visszafogadás elől. A fiú Bunyan Jánost kérte meg közvetítésre. Bunyan tárgyalt a szülőkkel, akik végül ígéretet tettek fiuk befogadására. Isten szolgája hosszú-hosszú utat tett meg, hogy a fiút hazahozza. Utazása alatt szakadatlanul esett az eső, úgyhogy Bunyan teljesen átázott. Nem volt lehetősége ruhát váltani vagy valahol megmelegedni, megszárítkozni. Magas láza lett, és súlyosan megbetegedett. 1688 augusztus 31-én, 60 éves korában békességben hazatért Urához.
Így végződött 'A zarándok útja” írójának, Bunyan Jánosnak az élete. Könyvét még ma is az egész világon olvassák.
A Testvérközösség Értesítő* 1991. szeptemberi számából
* az Élet és Világosság elődlapja