ISTEN SZÁNTÓVETŐI
(2. rész)
Mary Slessor
fekete afrikaiak fehér édesanyja
Szegény szülői ház
Slessor Mary Skóciában született. Édesanyja bátor hívő asszony volt, édesapja viszont az ital rabja. Olyan mértékben hódolt ennek a szenvedélynek, hogy munkahelyét egyre-másra elveszítette. Nehéz idők jártak az anyára, Maryre
és a többi hat gyerekre. Sokszor feküdtek le üres gyomorral, mert apjuk minden pénzét alkoholra vesztegette.
Ezek miatt a körülmények miatt Mary már 11 éves korában kénytelen volt otthagyni az iskolát, hogy pénzt keressen. Egy szövőüzemben talált munkát. Tizennégy éves korára már ügyes szövőnő lett. Bár egész nap keményen dolgozott, vágyott a továbbtanulásra. Beiratkozott egy esti iskolába. Rengeteget olvasott; a könyveket a vasárnapi iskolai könyvtárból kölcsönözte. Különösen kedvelte a Livingstone-ról és afrikai élményeiről szóló történeteket.
Szeretnék misszionárius lenni
Mary már gyermekkorában sokat gondolt Afrikára. Korán bizonyosságra jutott afelől, hogy Isten oda akarja küldeni őt misszionáriusnak. Egy napon édesanyjával is közölte ezt. Az anya komoly imádkozó volt, s csak annyit mondott leányának: Isten bizonyára valami fontos munka elvégzésére választotta ki őt.
Egy napon afrikai misszionárius tartott előadást a gyülekezetben, ahová Mary és édesanyja tartozott. Az üzenet megragadta Mary szívét. Az óra után határozottan kijelentette: „Ha felnövök, misszionárius szeretnék lenni.” Körülbelül ebben az időben kezdett vasárnapi iskolai munkát a város egyik hírhedt negyedében, ahol meglehetősen züllött életű emberek éltek. Sokszor nagyon keservesen ért oda, mert útközben mindenfélével akadályozni próbálták. A helyszínen azonban mindenről megfeledkezett, és örömmel tett bizonyságot Jézusról az összegyűlt fiúknak és leányoknak. Nagyon szerette ezeket a gyermekeket. Közölte velük szíve titkát is, hogy nemsokára itt hagyja őket, és Afrikába megy misszionáriusnak. Kérte kis barátait, hogy imádkozzanak érte. A gyermekek ígéretet tettek erre, és nagy érdeklődést mutattak az afrikai munka iránt. Kifaggatták Maryt, hogy nem fél-e a kígyóktól és egyéb vadállatoktól. „Nem – mondta Mary -, tudom, hogy Isten meg fog őrizni.”
Útban Afrika felé
Nem sokkal ezután Mary jelentkezett egy missziói társaságnál, ahol helyt adtak kérelmének. Három hónapi kiképzésre egy másik városba küldték. Eljött az utazásra való felkészülés ideje, s Mary nehéz szívvel gondolt arra, hogy édesanyját, testvéreit el kell hagynia. Slessorné azonban így szólt hozzá: „Szívesen bocsátlak útra; bizonyos vagyok benne, hogy Istennek jó munkása leszel, s Ő mindig támogatni fog.”
Mary tehát hajóra szállt, és elindult Afrika felé. Körülnézve egy sereg whyskivel teli hordót fedezett fel, amit Afrikába szállítottak. Ennyi alkohol a hajón, és csak egyetlen misszionárius! - gondolta Mary. Mivel olyan családból jött, ahol az apja iszákos volt, nagyon jól tudta, mit jelent ez a szerencsétlen afrikaiakra nézve. A szíve még jobban égett, hogy a Szabadítóról szóló örömüzenetet elvigye nekik.
Megérkezve a fekete földrészre az ott lakókat mélyen bűnbe süllyedve találta. Legtöbbjük még soha nem hallott arról, hogy Jézus eljött e világba, s elkészítette a megváltást, a szabadulást mindenki számára. Ezért látta fekete földrésznek Afrikát, nem a bennszülöttek bőrének színe miatt.
A fehér anya
Marynek először meg kellett tanulnia a bennszülöttek nyelvét. Egészen más volt, mint anyanyelve. Mikor valamennyire elsajátította ezt az ismeretet, szervezett egy vasárnapi iskolát. Persze ez nagyon különbözött az otthonitól, és nemcsak azért, mert a gyerekek feketék voltak.
A vidék elbűvölte Maryt. Élvezettel barangolt az erdőben, örült a buja, zöld növényzetnek. De hamarosan felfedezte, hogy a szép vidék sok veszélyt rejteget. Az őserdőben, a folyókban vérszomjas állatok leselkedtek rá. De hiszen a skóciai vasárnapi iskolások előtt bátran vallotta, hogy Isten vigyázni fog rá! Hitte, hogy valóban megőrzi őt a vadállatoktól és az alattomos betegségektől.
Mary vágyott rá, hogy szeretetét megmutassa a körülötte élőknek. Úgy gondolta, ennek érdekében hasznos, ha követi az életmódjukat. Mivel a bennszülöttek nem hordtak cipőt, elkezdett ő is mezítláb járni. Azt ette, azt itta, amit a többiek, és az ott lakók szokása szerint ő is a földön aludt.
Reggelenként korán felkelt, elhagyta kis kunyhóját, és a Bibliáját meg gyógyszert magához véve látogatni kezdte az embereket. Aki beteg volt, azon igyekezett segíteni, s közben állandóan Jézusról beszélt.
Az afrikaiak lassan megszerették. Közülük sokan csak így szólították: „fehér anyánk.”
Egy napon a férfiak közül valaki aggódva figyelmeztette: „Fehér anyánk, ne jöjj a folyó mentén, mert az erős állkapcsú, éles fogú krokodil bekap!” Mary hálásan, örömmel vette tudomásul, hogy fekete barátai segítik, oltalmazzák az életét.
Okoyong
Mary eddig egy Duke Town nevű faluban munkálkodott, de most világos lett előtte, hogy Isten máshova hívja: Okoyongba. Duke Town lakói mindenáron vissza akarták tartani. Okoyongról tudták, hogy nagyon veszélyes hely, emberek, állatok egyaránt igen vadak ott.
„Meglátod, foglyul ejtenek, és soha többé nem tudsz visszajönni hozzánk!”-figyelmeztették jóakarói. Másoknak az volt a véleménye, hogy Okoyong lakói meg sem fogják hallgatni az evangéliumot. Mary viszont tudta, hogy Isten küldi. Hitte, hogy a jó Pásztor ott is oltalmazni fogja, s a Megváltó az ottaniak szívét is meg tudja nyitni a Jézusról szóló jó hír előtt.
Mikor Duke Town törzsfőnöke látta, hogy Maryt nem lehet tervétől eltántorítani, megajándékozta egy csónakkal. Küldött vele néhány férfit is, akik vállalták, hogy feleveznek a folyón. Mary félelem nélkül ért Okoyongba. Beszélt az ottani bennszülötteknek arról, hogy bálványaik semmit nem használnak, mert csak egy igaz Isten létezik. Az emberek csodálkoztak, látva Mary rettenthetetlen bátorságát. Félretették munkájukat, és figyelmesen hallgatták az üzenetet.
Vad és harcias törzs lakott azon a vidéken. Mary intette őket, hogy hagyjanak fel az ellenségeskedéssel, hallgassanak Isten szavára. Olvasott nekik a Bibliából. Nem tartott sokáig, s ezek közül a vérengző emberek közül sokan figyelni kezdtek mindarra, amit Mary beszélt nekik, s végül abbahagyták a háborúskodást.
A békeszerző
Mary a legkeményebb munkától sem riadt vissza. Egyedül fogott neki kunyhója megépítéséhez. Látva ezt a bennszülöttek segíteni kezdtek neki. Mary megtanította a férfiakat, hogyan munkálják meg földjüket. Megmutatta az asszonyoknak, hogyan kell csinos ruhát varrni s azt tisztán tartani. No, és amit főzött, az mindenkinek ízlett.
A problémáktól azonban Mary élete sem volt mentes. Egy napon bennszülött férfi lépett a házába fegyverrel a kezében. Mary felszólította, hogy tegye le a gyilkos szerszámot, az ember azonban vonakodott. Mary erre villámgyorsan kiragadta a férfi kezéből a fegyvert, és a helyiség egy távolabbi sarkába állította. Az ember annyira meglepődött, hogy megvert kutya módjára somfordált ki a missziói házból.
Más alkalommal Slessor Mary észrevette kunyhójából, hogy egy csapat bennszülött vágtat végig a dzsungel ösvényén. A szomszéd falu lakóit akarták megtámadni.
„Állj!”- kiáltott rájuk Mary, és kirohanva elállta az útjukat. A vadak megnémultak a csodálkozástól, és lemondtak a támadásról.
A babonaság igen elterjedt Afrikában, sajnos még ma is ez a helyzet. Egyik ilyen hiedelmük volt pl. ,hogy az ikreket az ördög adja. Ilyenkor a kettő közül egyet mindig megöltek. Egy napon Mary megtalált egy kis csecsemőt, akit kiraktak, hogy elpusztuljon. Magához vette és szeretettel gondozta. Hamarosan másik ilyen gyermeket vittek hozzá, majd még egyet és még egyet. Rövid időn belül Mary öt kis elhagyott gyermekre viselt gondot.
Faluról falura
Mary egyik legközelebbi barátja a törzsfőnök húga volt. Sokat lehetett tanulni tőle. Eljött az idő, mikor a fehér misszionáriusnő annyira megnyerte a bennszülöttek bizalmát, hogy a legkülönfélébb problémával felkeresték – még azzal is, hogy megöljék-e haragosaikat. És ami fontos: tanácsait megfogadták.
A brit kormány nagy megbecsüléssel értékelte Mary áldásos munkáját. Idővel afrikaiak felhagytak vad, vérengző magatartásukkal, és békés életet kezdtek. Mary példamutató keresztyén életének hatására megszűnt a kannibalizmus.
„Fehér anyánk megváltoztatta az életünket”- mondogatták az okoyongiak, miután Mary jó ideje élt közöttük. -„Harci dalaink helyett most lelki énekeket énekelünk, abbahagytuk a háborúskodást, s inkább olvasni tanulunk.”
Mary addig folytatta munkáját Okoyongban, míg az ott lakók befogadták az evangéliumot. Aztán továbbment a dzsungel egy másik falucskájába, hogy az ott lakókat tanítsa. Ha itt is gyökeret vert a megváltás jó híre, folytatta útját, és keresett olyanokat, akik még soha nem hallottak Jézusról. Így vonult faluról falura, hirdetve az egy igaz, szerető Istenről szóló tanítást, és gyógyítva a betegeket.
Veszélyek között
Mary egy napon csónakjával haladt előre, mikor hirtelen óriási víziló támadta meg. Gyorsan felkapott néhány lábast, fazekat a csónak aljából, és az állathoz vágta. El is tűnt az hamar a vízben, semmi kárt nem okozva senkinek.
Isten mindig és mindenütt őrködött hű szolgálóleánya fölött. Megőrizte alattomos emberektől, vérszomjas harcosoktól, veszedelmes vadaktól.
Szabadságon
Hazájuktól távol működő misszionáriusoknak ritkán van szabadságuk. Végre Marynél is sor került erre. Indult haza Skóciába. Gondja az volt csupán, hogy mit csináljon sok kis fogadott gyermekével. Hosszas keresgélés után helyet talált nekik – négyet kivéve, akiket sehol nem tudott elhelyezni. Elhatározta, hogy magával viszi őket. Nagyot néztek Skóciában, mikor a négy kis feketével megérkezett.
Mikor szabadsága letelt, Mary visszatért Afrikába és folytatta munkáját. Tanított, gyógyított, gyülekezeteket alapított. Munkája nyomán szaporodtak a bennszülött keresztyének, úgyhogy írnia kellett Skóciába: küldjenek lelkészt a hívek gondozására.
Végül sok-sok évi kemény munka után Mary súlyos beteg lett. Halálos ágya mellett ott állt hűséges ápolója: egyike azoknak, akiket évekkel azelőtt csecsemőkorukban ő mentett meg a haláltól.
Slessor Mary 1914. január 15-én távozott e földi életből, hogy mindörökre Uránál legyen.
A bennszülötteket nagyon megrázta, amikor megtudták, hogy „fehér anya” a mennybe költözött. Elképzelni sem tudták, mi lesz velük nélküle. Mary azonban jó munkát végzett. A szívekbe hintett Ige kihajtott, megőrizték amit Jézusról hallottak, szorgalmasan látogatták az istentiszteleteket. Mivel olvasni már megtanultak, buzgón forgatták a Biblia lapjait, egyre többet ismerve meg ezen keresztül a Megváltóból.
Maryt, aki hű tanítójuk volt, hálás szeretettel őrizték meg emlékezetükben.
A Testvérközösség értesítő 1991. februári számából
* az Élet és Világosság elődlapja