A METODISTA ÉBREDÉS TÖRTÉNETE
Lóháton és Bibliával - Irány a préri
William J. Hyde
(4. rész)
Templomtorony a láthatáron
Templomot építeni Grotonban? Megbolondult ez a prédikátor? Ha nem is mondták ki, de ilyesmit gondoltak az emberek, amikor neszét vették Hyde tervének. Igen, igen, szép lenne, talán egyszer majd...
Hyde úgy érezte; hogy elvállalja a lódarázs közönséges szerepét, és megcsipkedi egy kicsit az embereket, hogy mozgásba jöjjenek.
Sok pénz nem volt ebben az országban, de a növekvő jómód jeleit mindenütt látni lehetett. Új házak épültek, modernebbek, a gazdasági eszközöket jobbakra cserélték, nőttek a bankbetétek - miért ne lehetett volna akkor a szegényes összejöveteli szobácska helyett egy méltóbbat építeni?
Hyde-nek sikerült többé-kevésbé mindenkit meggyőzni az ügy fontosságáról, mielőtt egyetlen hivatalos lépést tett volna, sőt pénz sem mutatkozott még sehol.
Elsőnek a metodista telepközösség tett ígéretet, hogy az építkezés költségeinek felét állják, ha a grotoni gyülekezeti tagok összehozzák a másik felét. Erre aztán a gyülekezeti elöljárók is megbátorodtak. Az első lépést viszont az asszonyok tették. Míg a férfiak ide-oda tárgyaltak, hogy hány véka búzáért kapnak ennyi meg ennyi folyóméter fát, a nők főztek egy jó ebédet, s ennek a bevételéből folyt be az első összeg a templom építésére. Hogy az asszonyok az ügy mögé álltak, ezzel gyakorlatilag biztosítva lett a siker.
Persze számos kérdést meg kellett válaszolni.
- Minek egy ilyen kis városban két templom?
Hyde hangsúlyozta, hogy nem akar konkurálni a presbiteriánusokkal, de egy gyülekezet ugyanúgy nem képes Isten számára a lelki talajt megmunkálni, mint egy farmer az egész dakotaföldet.
- Ha mi is adakozunk a metodista templom építésére - kérdezték a más valláshoz tartozók -, akkor nekünk is csatlakoznunk kell a metodistákhoz?
Hyde kacagott.
- Gondoljátok, hogy ha egy szebb templomban fogok prédikálni, akkor szűkszívűbb leszek, mint eddig voltam? - S az emberek vele nevettek.
Ilyen határvidéken különösen jó szolgálatot tett egy metodista gyülekezet, mivel semmi különös hitvallása nem volt, amit a tagoknak, mint fogadalmat alá kellett volna írniuk. Erre gondolt annak idején a presbiteriánus lelkész, amikor azt mondta, hogy a metodisták sok mindent megtehetnek, amit a presbiteriánusok nem. Az alapelv itt az volt: a külső formákról, szertartásokról vélekedjék ki-ki a maga látása szerint, csak az életét adja át Istennek, és éljen az Úr Jézus tanítása szerint - akkor már metodista lehet. Wesley ezt így fogalmazta meg:
Vélemények különbözősége miatt ne tegyük tönkre Krisztus művét! Ha igaz a szíved felém, mint ahogy az enyém irántad, nyújts kezet. Egység a lényegesben és szabadság a lényegtelenben - ez a fontos. Gondolkozzunk, és engedjük meg másoknak is, hogy gondolkozzanak. Hisz-e valaki Jézus Krisztusban, és élete méltó-e hitvallásához? Az üdvösség szempontjából nem az lényeges, hogy ki milyen felekezet tagja, hanem hogy milyen viszonyban van Jézus Krisztussal.
Hyde számára a legfontosabb kérdést az jelentette: bebizonyította-e a metodista gyülekezet az eltelt 6-8 hónap alatt Grotonban a létjogosultságát? Csak egyet tudott felelni erre: a jó szándékát megmutatta és bebizonyította
A pénz gyűjtése demokratikus módon folyt. Minden egyes grotoni polgárt felkértek adakozásra. Az épületterv elkészítése már nehezebben ment. A telepesek mindegyike nosztalgiával emlékezett vissza saját otthoni templomára, és szeretett volna abból legalább valamit viszontlátni az újonnan épülő templomban. Hyde igyekezett mindenkinek eleget tenni, és sokat fejlődött a diplomáciában.
Eljött a nyár, magával hozva Hyde életének talán legizgalmasabb élményét. Segített neki egy templomot aratni. Napról napra figyelte a kocsik végtelen sorát, amint gabonával megrakodva a tároló felé igyekeztek. Határozottan a bőség jelei mutatkoztak.
Hyde szokása lett, hogy napjának egy részét a gabonatároló mellett töltötte, ahol a férfiak az átvételre várakoztak csoportokba verődve és unalmukban szalmaszálat rágcsálva. A prédikátor szívesen beleelegyedett a beszélgetésükbe, különösen ha a község jó vagy rossz lehetőségeiről esett szó. Felmászott a farmerek mellé a kocsiülésbe, és elmondta: templomot készül építeni Grotonban, mely azt a célt szolgálja, hogy a grotoni polgárok élete pozitív értelemben megváltozzék. Mindenki érezte, hogy nem üres fecsegés, amit mond, és senki nem utasította vissza. Öt dollárnál nem igen adtak kevesebbet; volt aki 10, 15, sőt olyan
is akadt, aki 50 dollárt adott csekken vagy készpénzben. Nem volt könnyű munka, de Hyde úgy találta, hogy a világ legjobb áruját kínálja eladásra.
Valamelyik reggel beszélgetni kezdett egy jómódú gazdával, akiről az a hír járta, hogy a világ legfukarabb embere. Néhány percnyi társagás után az illető előhúzta a pénztárcáját, és kivett belőle öt dollárt.
- A feleségem valamikor gyülekezeti tag volt - jegyezte meg -, az ő nevében adom.
Majd hirtelen megkeményítette egy pillanatra ellágyult szívét, és a kezében tartott kukorica- csővel egy másik kocsi felé mutatott.
- Fiatalember - mondta határozottan -, a dupláját kapja tőlem annak, amit az a fickó adni fog!
- Hogy hívják az illetőt? - kérdezte a prédikátor.
- O'Malley.
Ez aztán Hyde-nek való kalandnak ígérkezett.
Azonnal átment a jelzett kocsihoz, tett néhány megjegyzést az időjárásra, és felült a bakra. A férfiből folyt a szó, mint a megáradt patak, ecsetelte az itteni jó lehetőségeket, elmondta véleményét az egyházról is, majd miután egy pillanatra levegőt vett, odafordult a szomszédjához.
- Tulajdonképpen miért jött ide hozzám?
- A grotoni templomunk építésére gyűjtök - világosította fel Hyde. Hát a farmer nem robbant fel azonnal, de a prédikátor egy pillanatig tartott tőle.
- Nézze - folytatta a lelkész -, tudom, hogy maga jó gazda és jó üzletember, aki értékes dolgokba fekteti a pénzét. Az itteni polgárok nagyjából ugyanúgy gondolkoznak a község jövőjéről, mint maga. Ezért adakoznak szívesen az itt épülő templom javára.
- Fiatalember - fordult hozzá a farmer odamutatva az előbbi beszélgetőtársra -, látja ott azt a tökfilkót, ott a harmadik kocsin? Szólítsa már meg, és a kétszeresét adom annak, amit tőle kapni fog. Ez tisztességes ajánlat, mi? Aztán jöjjön vissza hozzám.
Jó kis tornát jelentett a kocsik váltogatása, de egyben mókás dolog is volt. Hyde visszament előbbi kuncsaftjához.
- Barátja kijelentette, hogy dupláját adja annak, amit maga fizet.
A férfinek nyitva maradt a szája.
- Komolyan azt mondta? Megáll az eszem! Azonnal félretette afeletti hosszúságát, hogy pénztárcája néhány bankjeggyel megkönnyebbül, és a dolgot a humoros oldaláról fogta fel.
- Hát testvér, hogy csináljuk most a legbölcsebben?
Hyde számítgatni kezdett, és tizenöt dollárt javasolt, amit a gazda széles vigyorgással vett tudomásul.
- Szeretném látni, mit fog szólni hozzá az a fickó - jelentette ki élvezettel.
- Jöjjön velem, és nézze meg! - ajánlotta a prédikátor.
- Nem, arról szó sem lehet - tiltakozott a férfi. - Már két éve nem beszélünk egymással. Fogadtunk, és aki előbb megszólítja a másikat, az veszti el a fogadást. Ő ugyanis egyszer becsapott! - És az indulat kezdett ismét emelkedni bene.
A lelkész visszament O'Malleyhoz, és megmutatta neki a tizenöt dollárt. A férfi arca vörösből lilára változott. Mindkét öklét felemelve fenyegetni kezdte ősellenségét. - Te vén, hájas csaló! - kiabálta. - Te …
Hirtelen elhallgatott. Karja lehullott. Mint egy zsák esett vissza az ülésre.
- Gondolja, lelkész, hogy ez beszélgetés volt? - kérdezte elsápadva. Hyde-nek ideje sem maradt a válaszra, az egyes számú farmer már ott is termett a kocsi mellett, és a kezét nyújtotta.
- Mike - mondta barátságosan -, beszéljünk ismét egymással
- Hát persze - forrt a másik -, mert a nagy számat nem tudtam befogni. Most elvesztettem a fogadást, tehát fizethetek és meg kell bocsátanom neked!
A méreg ismét el akarta önteni.
- Nézd, Mike - csitította a másik -, felezzük meg a fogadás összegét, és adjuk a prédikátornak az épülő templomra.
- Szóval, mennyibe került nekem ez a móka? - morgott a másik.
- Úgy gondolom, harminc dollár - szerénykedett Hyde.
- Na, várjon, míg kész leszek a mázsálással, s utána fizetek. Hanem azt megmondom, maga eltévesztette a hivatását - fordult a lelkészhez. - Inkább telekügynöknek mehetett volna.
- Nézze, Mr. O'Malley - felelt Hyde -, nem volt szándékomban, hogy megzsaroljam, amikor idejöttem magához. Ha úgy gondolja, hogy tisztességtelenül jártam el, mindent visszacsinálhatunk.
A lobbanékony ír azonnal megenyhült.
- Nagy szolgálatot tett ma nekem, lelkész - mondta szívélyesen. - Egy kicsit több a hit dolgaiból talán valamennyiünknek jót tenne.
Két barát kibékült, és negyvenöt dollárral gyarapodott az építkezési alap. Ez nem volt rossz órabér.
Végül a terv is elkészült. Egy nagyobb helyiség az istentiszteletek számára, egy kisebb az imaóráknak. Lent a konyha, az ebédlő és a vasárnapiiskolai helyiségek. És hogy a jó teljes legyen: a tetőtérben is egy nagyobb helyiség állt
volna rendelkezésre különböző célokra. Mindezek mellé tornyot terveztek haranggal. Az alapot természetesen kövekből.
volna rendelkezésre különböző célokra. Mindezek mellé tornyot terveztek haranggal. Az alapot természetesen kövekből.
Ó azok a kövek! Mivel a gyülekezeti tagok mind felkínálták segítségüket az építkezésnél. Hyde azt vállalta, hogy a köveket ő teremti elő Az alap tonnaszámra nyelte a követ. „Hat lábbal a fagyszint alatt kell kezdeni” - jelentette ki az építőmester
12 mérföldre volt a kőbánya. Hyde kölcsönzött egy lovat, befogta a sajátjával együtt egy öreg kocsi elé, és az egész nyarat a tikkasztó hőségben
fuvarozással töltötte. Egynek örült: hogy nem Jerikó falai számára kellett követ hordania.
fuvarozással töltötte. Egynek örült: hogy nem Jerikó falai számára kellett követ hordania.
Az épület növekedett. Vili mindenről beszámolt menyasszonyának, és alig várta, hogy együtt folytathassák a munkát a prérin. Amikor már csak néhány apróság elintézése volt hátra az épület körül, Hyde még egyszer kiment a kőbányához. Egyedül akart lenni, hogy elbúcsúzzék a helytől, ahol új meg új ösztönzéseket kapott - és azon kívül jókora hólyagokat a tenyerére. A ló magától megállt, a prédikátor leszállt az ülésről. A zsoltáríró egyszer így énekelt: „Szemeimet a hegyekre emelem”. Nagy öröm válthatta ki belőle ezeket a szavakat, mert a hegyek az erőnek, a szilárdságnak. a szimbólumai. Itt nem voltak hegyek, csak végtelen, sík vidék, el lehetett látni egészen odáig, ahol az ég a földdel összeért.
Hyde nyugat felé nézett, és halkan mondta magának a költemény szavait:
„Búcsúm ilyen legyen:
Ha munkám elfogyott, s a hosszú napnak vége, s megkapom béremet,
s szívemben végső éneket csattog a csalogány,
hadd térjek nyugalomra akkor ott, hol a nap békén, szépen aláhajol."
Aztán Groton irányába fordult. Igen, ott, a látóhatár szélén egy torony csúcsa csillant meg a nap utolsó sugaraiban. A hála mély érzése hullámzott végig a szívén.
„Köszönöm neked, mennynek és földnek Ura...”
(Folytatjuk)
Élet és Világosság 1993. októberi számából