William J. Hyde/4. rész - METkapolna

Elérhetőségek:
Tartalomhoz ugrás

A METODISTA ÉBREDÉS TÖRTÉNETE

Lóháton és Bibliával - Irány a préri
William J. Hyde
(4. rész)


Templomtorony a láthatáron
Templomot építeni Grotonban? Megbolondult ez a prédikátor? Ha nem is mondták ki, de ilyesmit gondoltak az emberek, amikor neszét vették Hyde tervének. Igen, igen, szép lenne, talán egyszer majd...
Hyde úgy érezte; hogy elvállalja a lódarázs közönséges szerepét, és megcsipkedi egy kicsit az embereket, hogy mozgásba jöjjenek.
Sok pénz nem volt ebben az országban, de a növekvő jómód jeleit mindenütt látni lehetett. Új házak épültek, modernebbek, a gazdasági eszközöket jobbakra cserélték, nőttek a bankbetétek - miért ne lehetett volna akkor a szegényes összejöveteli szobácska helyett egy méltóbbat építeni?
Hyde-nek sikerült többé-kevésbé mindenkit meggyőzni az ügy fontosságáról, mielőtt egyetlen hivatalos lépést tett volna, sőt pénz sem mutatkozott még sehol.
Elsőnek a metodista telepközösség tett ígéretet, hogy az építkezés költségeinek felét állják, ha a grotoni gyülekezeti tagok összehozzák a másik felét. Erre aztán a gyülekezeti elöljárók is megbátorodtak. Az első lépést viszont az asszonyok tették. Míg a férfiak ide-oda tárgyaltak, hogy hány véka búzáért kapnak ennyi meg ennyi folyóméter fát, a nők főztek egy jó ebédet, s ennek a bevételéből folyt be az első összeg a templom építésére. Hogy az asszonyok az ügy mögé álltak, ezzel gyakorlatilag biztosítva lett a siker.
Persze számos kérdést meg kellett válaszolni.
- Minek egy ilyen kis városban két templom?
Hyde hangsúlyozta, hogy nem akar konkurálni a presbiteriánusokkal, de egy gyülekezet ugyanúgy nem képes Isten számára a lelki talajt megmunkálni, mint egy farmer az egész dakotaföldet.
- Ha mi is adakozunk a metodista templom építésére - kérdezték a más valláshoz tartozók -, akkor nekünk is csatlakoznunk kell a metodistákhoz?
Hyde kacagott.
- Gondoljátok, hogy ha egy szebb templomban fogok prédikálni, akkor szűkszívűbb leszek, mint eddig voltam? - S az emberek vele nevettek.
Ilyen határvidéken különösen jó szolgálatot tett egy metodista gyülekezet, mivel semmi különös hitvallása nem volt, amit a tagoknak, mint fogadalmat alá kellett volna írniuk. Erre gondolt annak idején a presbiteriánus lelkész, amikor azt mondta, hogy a metodisták sok mindent megtehetnek, amit a presbiteriánusok nem. Az alapelv itt az volt: a külső formákról, szertartásokról vélekedjék ki-ki a maga látása szerint, csak az életét adja át Istennek, és éljen az Úr Jézus tanítása szerint - akkor már metodista lehet. Wesley ezt így fogalmazta meg:
Vélemények különbözősége miatt ne tegyük tönkre Krisztus művét! Ha igaz a szíved felém, mint ahogy az enyém irántad, nyújts kezet. Egység a lényegesben és szabadság a lényegtelenben - ez a fontos. Gondolkozzunk, és engedjük meg másoknak is, hogy gondolkozzanak. Hisz-e valaki Jézus Krisztusban, és élete méltó-e hitvallásához? Az üdvösség szempontjából nem az lényeges, hogy ki milyen felekezet tagja, hanem hogy milyen viszonyban van Jézus Krisztussal.
Hyde számára a legfontosabb kérdést az jelentette: bebizonyította-e a metodista gyülekezet az eltelt 6-8 hónap alatt Grotonban a létjogosultságát? Csak egyet tudott felelni erre: a jó szándékát megmutatta és bebizonyította
A pénz gyűjtése demokratikus módon folyt. Minden egyes grotoni polgárt felkértek adakozásra. Az épületterv elkészítése már nehezebben ment. A telepesek mindegyike nosztalgiával emlékezett vissza saját otthoni templomára, és szeretett volna abból legalább valamit viszontlátni az újonnan épülő templomban. Hyde igyekezett mindenkinek eleget tenni, és sokat fejlődött a diplomáciában.
Eljött a nyár, magával hozva Hyde életének talán legizgalmasabb élményét. Segített neki egy templomot aratni. Napról napra figyelte a kocsik végtelen sorát, amint gabonával megrakodva a tároló felé igyekeztek. Határozottan a bőség jelei mutatkoztak.
Hyde szokása lett, hogy napjának egy részét a gabonatároló mellett töltötte, ahol a férfiak az átvételre várakoztak csoportokba verődve és unalmukban szalmaszálat rágcsálva. A prédikátor szívesen beleelegyedett a beszélgetésükbe, különösen ha a község jó vagy rossz lehetőségeiről esett szó. Felmászott a farmerek mellé a kocsiülésbe, és elmondta: templomot készül építeni Grotonban, mely azt a célt szolgálja, hogy a grotoni polgárok élete pozitív értelemben megváltozzék. Mindenki érezte, hogy nem üres fecsegés, amit mond, és senki nem utasította vissza. Öt dollárnál nem igen adtak kevesebbet; volt aki 10, 15, sőt olyan
is akadt, aki 50 dollárt adott csekken vagy készpénzben. Nem volt könnyű munka, de Hyde úgy találta, hogy a világ legjobb áruját kínálja eladásra.
Valamelyik reggel beszélgetni kezdett egy jómódú gazdával, akiről az a hír járta, hogy a világ legfukarabb embere. Néhány percnyi társagás után az illető előhúzta a pénztárcáját, és kivett belőle öt dollárt.
- A feleségem valamikor gyülekezeti tag volt - jegyezte meg -, az ő nevében adom.
Majd hirtelen megkeményítette egy pillanatra ellágyult szívét, és a kezében tartott kukorica- csővel egy másik kocsi felé mutatott.
- Fiatalember - mondta határozottan -, a dupláját kapja tőlem annak, amit az a fickó adni fog!
- Hogy hívják az illetőt? - kérdezte a prédikátor.
- O'Malley.
Ez aztán Hyde-nek való kalandnak ígérkezett.
Azonnal átment a jelzett kocsihoz, tett néhány megjegyzést az időjárásra, és felült a bakra. A férfiből folyt a szó, mint a megáradt patak, ecsetelte az itteni jó lehetőségeket, elmondta véleményét az egyházról is, majd miután egy pillanatra levegőt vett, odafordult a szomszédjához.
- Tulajdonképpen miért jött ide hozzám?
- A grotoni templomunk építésére gyűjtök - világosította fel Hyde. Hát a farmer nem robbant fel azonnal, de a prédikátor egy pillanatig tartott tőle.
- Nézze - folytatta a lelkész -, tudom, hogy maga jó gazda és jó üzletember, aki értékes dolgokba fekteti a pénzét. Az itteni polgárok nagyjából ugyanúgy gondolkoznak a község jövőjéről, mint maga. Ezért adakoznak szívesen az itt épülő templom javára.
- Fiatalember - fordult hozzá a farmer odamutatva az előbbi beszélgetőtársra -, látja ott azt a tökfilkót, ott a harmadik kocsin? Szólítsa már meg, és a kétszeresét adom annak, amit tőle kapni fog. Ez tisztességes ajánlat, mi? Aztán jöjjön vissza hozzám.
Jó kis tornát jelentett a kocsik váltogatása, de egyben mókás dolog is volt. Hyde visszament előbbi kuncsaftjához.
- Barátja kijelentette, hogy dupláját adja annak, amit maga fizet.
A férfinek nyitva maradt a szája.
- Komolyan azt mondta? Megáll az eszem! Azonnal félretette afeletti hosszúságát, hogy pénztárcája néhány bankjeggyel megkönnyebbül, és a dolgot a humoros oldaláról fogta fel.
- Hát testvér, hogy csináljuk most a legbölcsebben?
Hyde számítgatni kezdett, és tizenöt dollárt javasolt, amit a gazda széles vigyorgással vett tudomásul.
- Szeretném látni, mit fog szólni hozzá az a fickó - jelentette ki élvezettel.
- Jöjjön velem, és nézze meg! - ajánlotta a prédikátor.
- Nem, arról szó sem lehet - tiltakozott a férfi. - Már két éve nem beszélünk egymással. Fogadtunk, és aki előbb megszólítja a másikat, az veszti el a fogadást. Ő ugyanis egyszer becsapott! - És az indulat kezdett ismét emelkedni bene.
A lelkész visszament  O'Malleyhoz, és megmutatta neki a tizenöt dollárt. A férfi arca vörösből lilára változott. Mindkét öklét felemelve fenyegetni kezdte ősellenségét. - Te vén, hájas csaló! - kiabálta. - Te …
Hirtelen elhallgatott. Karja lehullott. Mint egy zsák esett vissza az ülésre.
- Gondolja, lelkész, hogy ez beszélgetés volt? - kérdezte elsápadva. Hyde-nek ideje sem maradt a válaszra, az egyes számú farmer már ott is termett a kocsi mellett, és a kezét nyújtotta.
- Mike - mondta barátságosan -, beszéljünk ismét egymással
- Hát persze - forrt a másik -, mert a nagy számat nem tudtam befogni. Most elvesztettem a fogadást, tehát fizethetek és meg kell bocsátanom neked!
A méreg ismét el akarta önteni.
- Nézd, Mike - csitította a másik -, felezzük meg a fogadás összegét, és adjuk a prédikátornak az épülő templomra.
- Szóval, mennyibe került nekem ez a móka? - morgott a másik.
- Úgy gondolom, harminc dollár - szerénykedett Hyde.
- Na, várjon, míg kész leszek a mázsálással, s utána fizetek. Hanem azt megmondom, maga eltévesztette a hivatását - fordult a lelkészhez. - Inkább telekügynöknek mehetett volna.
- Nézze, Mr. O'Malley - felelt Hyde -, nem volt szándékomban, hogy megzsaroljam, amikor idejöttem magához. Ha úgy gondolja, hogy tisztességtelenül jártam el, mindent visszacsinálhatunk.
A lobbanékony ír azonnal megenyhült.
- Nagy szolgálatot tett ma nekem, lelkész - mondta szívélyesen. - Egy kicsit több a hit dolgaiból talán valamennyiünknek jót tenne.
Két barát kibékült, és negyvenöt dollárral gyarapodott az építkezési alap. Ez nem volt rossz órabér.
Végül a terv is elkészült. Egy nagyobb helyiség az istentiszteletek számára, egy kisebb az imaóráknak. Lent a konyha, az ebédlő és a vasárnapiiskolai helyiségek. És hogy a jó teljes legyen: a tetőtérben is egy nagyobb helyiség állt
volna rendelkezésre különböző célokra. Mindezek mellé tornyot terveztek haranggal. Az alapot természetesen kövekből.
Ó azok a kövek! Mivel a gyülekezeti tagok mind felkínálták segítségüket az építkezésnél. Hyde azt vállalta, hogy a köveket ő teremti elő Az alap tonnaszámra nyelte a követ. „Hat lábbal a fagyszint alatt kell kezdeni” - jelentette ki az építőmester
12 mérföldre volt a kőbánya. Hyde kölcsönzött egy lovat, befogta a sajátjával együtt egy öreg kocsi elé, és az egész nyarat a tikkasztó hőségben
fuvarozással töltötte. Egynek örült: hogy nem Jerikó falai számára kellett követ hordania.
Az épület növekedett. Vili mindenről beszámolt menyasszonyának, és alig várta, hogy együtt folytathassák a munkát a prérin. Amikor már csak néhány apróság elintézése volt hátra az épület körül, Hyde még egyszer kiment a kőbányához. Egyedül akart lenni, hogy elbúcsúzzék a helytől, ahol új meg új ösztönzéseket kapott - és azon kívül jókora hólyagokat a tenyerére. A ló magától megállt, a prédikátor leszállt az ülésről. A zsoltáríró egyszer így énekelt: „Szemeimet a hegyekre emelem”. Nagy öröm válthatta ki belőle ezeket a szavakat, mert a hegyek az erőnek, a szilárdságnak. a szimbólumai. Itt nem voltak hegyek, csak végtelen, sík vidék, el lehetett látni egészen odáig, ahol az ég a földdel összeért.
Hyde nyugat felé nézett, és halkan mondta magának a költemény szavait:
„Búcsúm ilyen legyen:
Ha munkám elfogyott, s a hosszú napnak vége, s megkapom béremet,
s szívemben végső éneket csattog a csalogány,
hadd térjek nyugalomra akkor ott, hol a nap békén, szépen aláhajol."
Aztán Groton irányába fordult. Igen, ott, a látóhatár szélén egy torony csúcsa csillant meg a nap utolsó sugaraiban. A hála mély érzése hullámzott végig a szívén.
„Köszönöm neked, mennynek és földnek Ura...”

(Folytatjuk)


Élet és Világosság 1993. októberi számából


Vissza a tartalomhoz