A METODISTA ÉBREDÉS TÖRTÉNETE
Lóháton és Bibliával - Irány a préri
William J. Hyde
(6. rész)
Dakota állam területén néhány éven át forró, esőtlen nyarak pusztítottak. A lakosság kezdett elvándorolni. Az ott maradók közül többen igen nagy nyomorúságban éltek. A prédikátor feladata volt egy-egy vödör szénnel, a hatóságnál való közbenjárással segíteni. Végezte is munkáját becsülettel. De ennél kellemesebb, mulatságosabb élmények is adódtak.
Egy alkalommal nagyon kedves esküvői társaság jelent meg. Hyde-nek eszébe jutott, milyen messze földön híres háziasszony a felesége, s mennyire jót tenne a fiatal menyasszonynak , ha látná, hogy kel egy igazán ízletes lakomát elkészíteni, ezért a rövid hivatalos szertartás után meghívta az egész társaságot ebédre. Maga is csodálkozott, hogy tudott a felesége olyan rövid idő alatt annyi fogást elővarázsolni. Volt ott sült fácán burgonyával és zöldséggel, házi sütésű zsemlye, kávé és még két krémtorta is. Minnie tehát kitett magáért, bár nem nagy lelkesedés látszott rajta. A lakoma közepén Vilinek mint a villám futott át az agyán, hogy este ünnepélyes gyülekezeti vacsorára készültek, és felesége nyilván arra készítette a pompás ételeket. Bűntudattal somfordált ki a konyhába, ahol a vendégek távozása után Minnie az edényt mosogatta. Letette az asztalra a vendégek által otthagyott pénzösszeget.
- Mennyi ez, Vili? - kérdezte az asszony Hyde nagy ámulatára, mert a feleségét a pénz nem szokta érdekelni.
- Két és fél dollár.
- És mennyibe került a házassági anyakönyvi kivonat?
- Huszonöt centbe.
- Hány lovat etettél?
- Négyet.
- És hat embert – fejezte be Minnie a faggatást.
- Bevallom, hogy üzleti szempontból elügyetlenkedtem a dolgot, de gondold meg – mondta a férj lelkesen -, milyen csodálatos emléke marad ennek a párnak a menyegzőről.
- Jól van – mosolygott a felesége – nem is akarjuk a hivatásunkat üzletnek tekinteni, de most aztán fuss a pincébe, hogy valamit a gyülekezeti vacsorára is tudjak készíteni.
Minnie rögtönzött főztje kiválóan ízlett este a jelenlevőknek, és nagyot kacagtak, amikor a lelkészné humorosan előadta, miért maradtak le a fácánsültről.
Mindkét Dakota állam törvénybe iktatta az alkoholtilalmat, és Hyde-et, aki ezt a kérdést igen komolyan vette, megválasztották a megyei mértékletességi bizottság elnökévé. Legalább évente egy egész istentiszteleti alkalmat arra szánt, hogy az alkohol káros hatásáról beszéljen, mert kihágások itt-ott csak előfordultak. Korábban és más helyeken gyakran folytatott eszmecserét kocsmárosokkal, akik közül többen helyben hagyták, hogy az alkohol férfinek, nőnek, az egész társadalomnak csat átkot jelent- Volt, aki kijelentette, hogy a fiát még csak közelébe sem eresztené az üzletnek. Jelenlegi helyén a bizottság munkája abban állt, hogy felkutassa és leleplezze azokat a fészkeket, ahol tiltott alkohol-árusítás és fogyasztás folyik. Két férfi sok bajt okozott helyben és a környéken egyaránt. Az egyik – Cy Brown – kicsi, tanulatlan emberke volt, az alkohol élvezete már messziről látszott rajta. A másik – Vernon Talbott – jó megjelenésével, intelligens fellépésével ügyesen takarni tudta megkötözöttségét. Miután a mértékletességi bizottság napfényre hozta a két ember tiltott tevékenységét, két évi börtönre ítélték őket. Brown öklét rázva fenyegetőzött, hogy „majd leszámol ezzel a prédikátorral”. Hyde azonban nem is gondolta, hogy valaha dolga lesz a két alkoholistával. Két év múlva azonban valaki megsúgta neki, hogy Talbott és Brown kiszabadult s a következő vasárnapi istentiszteleten meg akarnak jelenni, hogy botrányt csináljanak. Hyde felkészült a fogadásukra.
Az említett vasárnapon a templom zsúfolásig megtelt. A lelkész felment a szószékre, és éppen a textust akarta olvasni, amikor a két rendbontó megjelent. Cy kissé tántorgott, ahogy előremasírozott, nyilván volt benne egy-két légköri nyomás.
Hyde a Jelenések könyvéből vette az Igét: „Aki győz...adom annak a fehér kövecskét...”
Prédikációjában elmondta, hogy amikor ezeket a szavakat leírták, igen nagy volt jelentőségük az emberek számára. Ma sokan nem is tudnak mit kezdeni velük. A fehér kő annak idején óriási szerepet játszott a törvénykezésben. A főhelyen ült a bíró, akinek kezében volt a vádlott élete és halála. Jóval lejjebb foglalt helyet a vádlott. Mellette a vád képviselője és az ellene valló tanúk. Miután az ő kihallgatásuk befejeződött, megjelent egy törvényszéki szolga, csészét nyújtott át a bírónak, benne egy fehér és egy fekete kövecskével. A teremben ilyenkor nőtt a feszültség. A bíró kivette az egyik követ, ráírta a vádlott nevét, és bedobta az előtte álló urnába.
Az izgalom a tetőfokára hágott, amikor a szolga kivette a követ. Ha fekete, akkor a vádlottnak meg kell halnia. Ha fehér, úgy megmenekült. A szolga kiemeli a követ – fehér! A megkönnyebbülés moraja fut át a termen. A vádlott feltekint és belenéz a számára újonnan kezdődő világba. Megmenekült.
„Jézus minden embernek felkínálja ezt a menekülést – folytatta a prédikátor – Mindenkinek, aki akarja, aki más, jobb életre vágyik. Jézus a fehér kövecske által megmenekültek csapatába, az Ő gyülekezetébe hívogat. Azt hirdeti ennek a világnak, hogy lemosta a bűnt tulajdon vérével. Tisztaságot, örömöt, és szabadságot ígér. A szabadulást a mai napon is felkínálja. Aki az Úr hívását ezen a délelőttön el akarja fogadni, az jöjjön előre.”
Az énekkar és az egész gyülekezet felemelkedett helyéről, és énekelni kezdett:
Amint vagyok, csak úgy jövök.
Nem az erőm, de szent erőd.
A véred mos le minden bűnt …
Az énekben a megváltottak bizonyossága és öröme zúgott. Hyde közben figyelte, mi játszódik le a két ember szívében: az egyikében rettenetes tragédia, a másikéban kimondhatatlan öröm. Brown nagy zajjal kivonult a templomból, és becsapta maga után az ajtót. Talbott utána nézett, felállt, és egy darabig tétovázott. Aztán merev arccal a prédikátor felé fordult, majd keservesen sírni kezdett.
Hyde odalépett hozzá.
- Igen - mondta barátságosan -, Jézus téged is hív!
A férfi olyan gyenge volt, hogy meg sem tudott állni a lábán. A gyülekezet akkor fejezte be az éneket:
Isten Báránya, ím, jövök!
Talbott feltekintett a prédikátorra, aki a kezét nyújtotta felé. Lassan felemelkedett, szembefordult a gyülekezettel, s az arcáról le lehetett olvasni, hogy új ember lett Krisztusban. Az Úr szeretete testvérré avatta.
*
A kilenc év alatt, amit a Hyde család Dakota területén töltött, az apát ötször helyezték át. Közben egy-egy hetet régi állomáshelyén – Grotonban – is töltött, ott evangélizálva.
Jarvból, az egykori csavargóból csinos fiatalember lett, egy vasárnapi iskolai osztályt vezetett. Együtt kacagtak rajta, hogy cipelték valamikor a deszkákat a kocsma fölötti padlástérbe, hogy az első gyülekezeti helyiséget berendezzék. A Mollyról szállingózó jó hírek nem lepték meg Vilit. Többször találkozott vele, mint ügyes ápolónővel. Delsyt végül magához vette és felnevelte. Johnsonék, a régi házigazdák megöregedtek, de még mindig ugyanazok a tág szívű emberek voltak, akik az egész világot szárnyuk alá vették volna. A telepesek közül többen feladták reménységüket a szárazság ideje alatt, kiégette őket a nap, mely annak idején a búzát arannyá változtatta az épülő templom számára.
A száraz, poros levegő, az állandó hőség Minnie egészségét is kikezdte. Megértették, hogy más éghajlatú vidékre kell kerülniük. Ohio állam látszott alkalmasnak, több szempontból. A jobb egészségi feltételek mellett nem utolsó sorban vonzotta őket az is, hogy ebből az államból igen sok lelki nagyság származott – nem csak prédikátorok, hanem laikusok egész sora. Például Mary Bird Lake, aki észak-nyugaton az első vasárnapi iskolát alapította. Vagy Lorenzo Down, a legendás hírű, korának „Keresztelő Jánosa”. Negyven éven át járta keresztül-kasul az Államokat, és mindig szabadban prédikált. Kivágott fák tönkjét használta szószéknek, s a telepesek nagy örömmel fogadták. Kétszázezer mérföldet gyalogolt le csupán Ohio államban, és nem egy akadt hallgatói között, aki tőle hallotta először az evangéliumot.
Mire az áthelyezésre sor került, Hyde-éknek már négy gyermekük volt – három leány és egy fiú.
(Folytatjuk)
Az Élet és Világosság 1993. decemberi számából